2017. február 9., csütörtök

Az új világ modell alapvetése

Immár 100, vagy talán 1000 éve gondolkozom a világ titkain. Régóta érzem úgy, hogy új felismerések hoznak be valami fényt, de legalább is megkérdőjeleznek sok mindent, amit a 20- században hallatlan forradalomként éltünk meg a fizikában. És szüntelenül ütközöm tudásom és képzelőerőm korlátjaiba. Elképzeléseimből soha nem csináltam titkot, igen sok értelmes laikussal és komoly fizikussal osztottam meg. Szinte megannyiszor figyelhettem meg az „üvegszem”-effektust, amelyről emlékezetem szerint írtam már (a kifejezés egy portugál fizikustól származik). Ennek a hárításnak az az igazán aggályos következménye, hogy elveszhet egy fonal. A Nagy Labirintusban pedig nincs túl sok alkalom ilyen fonálra akadni.
Ahogy éppen állítom, minden rendszer véges. Még az én (biológiai) rendszerem is. Úgy gondoltam, nem húzom tovább az időt, nem teszek se mindent, se sokat egy Nagy Mű megírására. Amennyire lehetséges, kerek tortaszeletekben adom közre gondolataimat.


Az új modell alapjai

I. Általános alaptételek
1. Dolgok léteznek.
2. Ami létezik, rendszer.
3. Minden rendszer keletkezik és megszűnik, nem létezik öröktől vagy örökké létező rendszer.
4. Minden rendszer részrendszerekből áll, nem létezik részrendszerekre nem bontható rendszer.
5. Minden rendszer egy másik (környezeti) rendszerben létezik.
6. Minden rendszer belső és külső utasítások szerint változik, és változtat, egységes órajel szerint. Ami a változás előtt volt, ami változás után lesz, nem létezik, csak az létezik, ami a két változás között van.
7. Léteznek saját órajelt adó (processzuális) rendszerek.
8. Egyes rendszerek lehetnek néha zártak, néha nyitottak.
9. Minden rendszer képes valamilyen erő kifejtésére.
10. Minden rendszer képes valamilyen információ befogadására, tárolására, feldolgozására, és továbbítására.
11. Egyes rendszerek képesek növekedésre.
12. Egyes rendszerek képesek szaporodásra szétválás vagy kiválás útján.


* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése