Állhatatosság

Van-e nagyszerűbb látvány az állhatatos embernél? A szántó? A gondolkodó? A szerető? A diszkoszvető?

Az emberi sors egy nagy folyam. Kiszakítani, szembe állítani részeket értelmetlen. Igen, az a nagyszerű az emberben, hogy keményen tud dolgozni, képes elmerülni mély gondolatokba, képes óvni szeretteit, örömet adni nekik, ezer nagyszerű dologra képes.

De állhatatosan állni a szél rohamait – egyedülálló, csodálatos képesség.

Az életben ritkán adódik alkalom kiállni egy magas sziklára a tengerparton vagy a hegyekben, és kőszoborként dacolni a viharral. De az életben mindennap adódik kisebb-nagyobb alkalom tanúsítani állhatatosságunkat. És minél több, minél fontosabb dolgokat tesz az ember, annál több ilyen alkalom nyílik.

„Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl.” – mondja Gandhi, száz embernek való személyes megtapasztalás alapján. A „majd győzöl” voltaképpen egy megfoghatatlan számvetés – talán abban a pillanatban is ezt gondolta, amikor gyilkos golyó már úton volt a fejéhez. Ami a – mindenki által ilyen vagy olyan formában – megélt valóság a megtűrés, a kinevetés és kigúnyolás, a kirekesztés és tiltás, és ha kell, a harc.

Aki állhatatos ebben a vihar és istenverte világban nem csak túlélheti a megpróbáltatásokat (azért erre semmilyen garancia nincs leadva), hanem meg is erősödik. Az erős még erősebb lesz, a gyenge még gyengébb…

„Erős, gyenge… Mind a sírban végzi…” – mondja a gyenge cinizmusa.

Nem, nem így van. És főleg nem magánügy az ember állhatatossága. Mert igaz, hogy szinte mindig ez a szituáció jut eszünkbe az állhatatosság kapcsán: a kinevetés, a kigúnyolás, a besározás, a mindennemű nemtelen támadás, a tömegiparrá váló „karaktergyilkosság” és az ezeket álló ember.

De gondoljunk arra, ami talán a világtörténelem legfontosabb tanulsága: a hatalom végtelenül korrumpál, korrupttá, romlottá teszi az embert. És ez az emberiség halálos ítélete – lenne, ha a nagy tanulság nem igényelne egy kis, de perdöntő pontosítást: a hatalom megtisztul az állhatatos ember kezében. Mert valójában nem a hatalom korrumpál. A hatalom olyan, mint az 1001 éjszaka meséiben a dzsinn. A dzsinn parancsolójának parancsait teljesíti, nem saját kívánságait.

Gondold meg, ha ráakadnál Aladin lámpájára, és tudnál szabadon, korlátlanul, semmilyen ellenőrzéstől, elszámoltatástól nem tartva parancsolni a dzsinnek, miket kívánnál? Magadnak, barátaidnak… Másoknak?

No, mese ez… Káprázat… Álom…

És az állhatatos ember?

* * *