2016. március 24., csütörtök

A kiút

Kivonulni, kivezetni az emberiséget a rossz világból: bizonyára sokan legfőbb vágya. De merre van a kiút?
Még nagyon hosszú ideig az államok szerepe a történelem tudatos alakításában igen nagy, ezért nem lehet kétségünk, hogy a kivonulás nevű hadművelet tábornokai a jó államok lehetnek. Milyenek is – most kifejezetten ebből a szempontból nézve – a „jó” államok?
Békések, demokratikusak, igazságosak, szolidárisak, laikusak.
Komoly anyagi és szellemi forrásokat szánnak különböző szakmai és civil szervezetek, hogy minősítsék a különböző országokat: befektetésre ajánlott-e, mennyire korrupt, mennyire „transzparens”, milyen a „szabad” sajtó szabadsága… De nem ismerek olyan kutatásokat, hogy egy ország mennyire békés, demokratikus, igazságos, szolidáris, laikus…
A kérdés pedig egyáltalán nem mellékes, és a válasz sem megoldhatatlan feladvány. Egy valamennyire tájékozott és józanul gondolkozó ember meglehetősen pontos diagnózist tudna adni. Biztos, hogy egy-egy ország megítélése heves vitákat okozna a más-másképpen gondolkozó vagy más-más ideológiájú emberek között. Miért ne? Ezzel a vizsgálódás csak nyerhet.
De a puszta rangsorolásnál sokkal fontosabb tudatosítani a közvéleményben a kiemelt tulajdonságok döntő jelentőségét.
Talán a legegyszerűbb eset az első: békés. És valóban, aki katonai erővel akarja megoldani az őt zavaró „problémákat”, még beljebb visz minket a rossz világ még szörnyűbb bugyraiba.
És talán a legmeglepőbb az utolsó: laikus. A laikus nem azonos azzal, hogy ott az ateizmus szinte államvallás. Ugyanakkor az igazi modern laikus állam nem a „toleráns”, hanem az az állam, amely felismerte már a történelem, az emberi szellem tanulságait, és a tudást emeli a neki megfelelő helyre, a vallásokat pedig határozottan és következetesen leválasztja minden hatalmi pozicióról, mint ahogy a gyerek kezéből kivesszük a gyufát. Mert vallásra a gyerekember tapad, a rájuk tapadt sokadalommal pedig a vallások vérszemet kapnak a hatalomra, amiben leginkább a többi vallás konkurálja és frusztrálja. Ez pedig egyenes út a vallásháborúkhoz.
Egyszerűbben: egy vallásos állam, társadalom ne kárhoztasson egy másik vallást, mert ez a háborúéval azonos lendülettel hajít minket a rossz világ legmélyebb bugyraiba.

Tehát mi a feladat? Felkutatni a ma létező békés, demokratikus, igazságos, szolidáris, laikus államokat, és térdre borulni eléjük: vezessetek minket, ki ebből a rossz világból!


* * *

2016. március 22., kedd

Útra fel, emberek!

Döbbenet, gyász, düh…
Ma egy nagy és láthatatlan gyilkos – aszaszin – kéz lesújtott Belgium, de egyben az Európai Unió fővárosára.
Miféle szavak jöhetnek?
Közben sajnos jönnek. Leghangosabbak – mint rendszerint – a demagógok és a populisták. A fő bűnösök visszafogottabbak, szinte csendesek, együttérzést fejeznek ki, megszemlélnek, tanácskoznak, intézkednek.
Egy rossz világ kínlódja fekete napjait
Egy rossz világ jobb világra érdemes embereire most a döbbenet, a gyász, a düh ült rá…
De a társadalomnak nincsen joga ezekbe temetkezni.
Útra fel, emberek, ki kell vonulnunk a rossz világból!



* * *

2016. március 20., vasárnap

A net árulása

Kevesebb, mint 20 éve jelent meg az internet, de már nagyobb változást hozott a civilizáció történetében, mint bármely más emberi találmány, a tűzet, a kereket és az írást beleértve.
Bizonyára sokak számára ez meglepő vagy kifejezetten túlzó, mindenképpen megmagyarázandó állításnak tűnik, de most erre nem tudok vállalkozni, csak megígérni, hogy erre visszatérek majd.
Most inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, de mondhatom úgy is, hogy félre verni a harangot: rossz irányba megy az internet.
Az alapvető baj az, hogy az internet eddigi fejlődése egyre jobban egy szűk fogyasztó zubbonyba szorítja az átlagos felhasználót, vagyis a tömeget. A fogyasztás pazar eszközeivel – és értelemszerűen a fogyasztandó „szellemi” takarmány  pazar választékával – várja, csábítja és kábítja az internetezőt, de egyre jobban elidegeníti a szellem valóságos világától.
Ez a folyamat nagyrészt spontán módon indult el, de a kezdeti tapasztalatok, a következmények alapos elemzésével már tudatosság is szerepet vállal a nagy manőver alakításában.
Az egyik alapvető csapda a szerver-html-böngésző egyeduralma. Már ezzel is sikerült elérni a „tömeg” kiszorítását az „elit” váraiból. Az valójában nem tekinthető „középosztály”-nak, hogy igen sokan képesek, vagy képesek lennének akár ingyenes eszközökkel csinálni saját „weboldalt” vagy „blogot”, ami nem más, mint újra csak egy, legfeljebb „első osztályú” fogyasztás.
A fenti hármasból a html bizonyára a legártatlanabb, de a jelenlegi szerver-követelmény már egy durva kirekesztő eszköz, a böngésző pedig a butítás leggyalázatosabb eszköze. Mert mi valójában egy böngésző? Egy szövegszerkesztő, amely megengedi neked, hogy olvass vele, de nem engedi, hogy írjál. A lényeg szempontjából irreleváns, hogy a böngésző „azért” lehetővé teszi, hogy mindenféle trollkodásokat írjál a neked szánt „kommentdoboz”-ba.
Komoly forradalmat eredményezne egy olyan eszköz, amely egybeötvözi a szövegszerkesztő, a táblázatkezelő, a kiadványszerkesztő és a böngésző funkcióit.
Az árulás másik vonulata a programozás fokozatos elidegenítése a társadalomtól. Egy mai átlagember számára lassan a programozás a matematikánál is idegenebb és félelmetesebb. Nagyon fontos lenne, hogy ez ne így legyen, elvárható lenne, hogy egy normális ember elfogadható módon tudjon programozni legalább egy programnyelven. De ehhez jó és stabil programnyelvek kellenek, és főleg emberbarát informatikai környezet.
Az árulás harmadik, legveszedelmesebb vonulata pedig a mai „közösségi hipermédiák… De ezekről majd külön – és fölöttébb óvatosan – kellene írni.



* * *

2016. március 19., szombat

Megvilágosodás és sötétség

Vajon, létezik-e megvilágosodás, és mi lenne annak mechanizmusa?
Számtalanszor megéltem azt, hogy megjelenik a fejemben egy – ismerős, többnyire régóta foglalkoztató – téma, akár egy szó formájában. És ez a szó, gondolatfoszlány kezd izegni-mozogni, perdülni… Olyan mint egy apró üstökös, amely egyre izgalmasabb mondatokat hagy maga után elmém feketetábláján… Alig bírok hozzászólni, de ha sikerül is, a varázslat nem akad el, nem törik meg. Szinergiába csap át, felvillanyoz… Örömteli pillanat! Tele vagyok bizonyossággal, és becsületes elszánással: ahogy visszamegyek a helyemre, leírom, amivel most meggazdagodtam…
Az esetek nagy részében viszont mire hozzáfognék az írásra (bevallom, nem ritkán addig hosszú napok is telnek el), alig áll össze valami értelmes fogalmazás, sem a mélysége, sem a villanyossága nem az, amire emlékszem… Egyszerűen erőtlenül állok a feladat előtt, hogy visszaadjam amit szinergiában olyan csodálatosan megalkottunk…
A megvilágosodás jelenségének diszkreditálásáról már sokan gondoskodtak, meglehetősen … egyszerű forgatókönyv szerint: belekeverik a megnyilvánulni kívánó Istent. Ezzel kár is foglalkozni, de egy kép gyakran visszatér bennem: ahogy a katódsugár végig pásztázza a monitor felületét, pixelről-pixelre, és azokat vagy felvillanyozza, vagy sem, és így a kinti szemlélő figurákat lát a fénylő és nem fénylő pontocskák összjátéka nyomán. A katódsugár pedig fáradhatatlanul pásztázza újra és újra a pontocskákat, mert ezek a kis buta pixelek csak a másodperc töredékéig bírnak fényleni az utolsó adag után.  (Még szerencse, mert az összkép csak ennek révén képes dinamikusan változni, ha a pixelek sokáig „emlékeznének”, az árnyék nem bírna haladni…)
De mi ez a „katódsugár”, amely végig pásztáz minket, és időről-időre hozza ránk a megvilágosodást? És csakugyan kívülről jönne? Vagy netán belülről? Talán az is lehet, hogy mi mindannyian belülről táplálunk egy közsugarat, amely visszaszól, szórja a világosságot?
Lehetséges. Ami fontos lenne: megtanulni minél gyakrabban kitenni magunkat ennek a kegyelmi hatásnak, és megtanulni minél hűségesebben, minél szorgosabban közreadni az új gondolatokat.



* * *

2016. március 17., csütörtök

PR, mint Personal Rank

A kifutó nemzedékek embere PR-t látva a rossz mellékízű „kommunikációs kapcsolatokra” gondol, a befutó nemzedékek széles körében már a PageRank ugrik be. A fogalmat és a kapcsolódó algoritmust a Google-atyák honosították a weboldalak minősítésére. Úgy is lehet mondani, hogy ez az érték kellően „objektív”, maga a – nem feltétlenül vonzó – meztelen igazság
A fogalmat, vagy valami nagyon hasonlót az emberi (állati, egyre megy) csoportdinamikával foglalkozó tudományok: pszichológia, szociológia, szcientometria régóta vizsgálják. De ez egy másik történet. Amely legfeljebb irigykedhet a netes PR elegáns gátlástalansága miatt. Ezt talán csak az idézettségi index súrolja alúl…
És mit ér egy ember? Mennyi a te PR-ed (olvasd: personal rank, személyes rang)?
„Már csak ez hiányzik, hogy a rangomat is megmérjék!” – gondolod. Nyugodt lehetsz. Az – valahol – meg van mérve. Csak nem ilyen preciózus algoritmussal, mint a Google-é. De hogy is lehetne – akár csak elképzelni – egy hasonló „objektív” és „kvantitatív” eljárást, lévén minket nem linkek kötnek össze, mint a weboldalakat? Nos, szerintem lenne egy egyszerű és releváns, igaz meglehetősen hipotetikus mód. Rangodat az döntené el, hogy hány és milyen rangú emberek hívnának vissza telefonon. Mondjuk, feltárcsázod az emberi minisztert: „Halló! A miniszter úr? Ja, a titkárnője,,, Én, keziccsókolom, Kis Barna vagyok. Mi, nincs bent a miniszter úr? Kérnék szépen egy visszahívást…” És most várunk. Ha csodák csodája, 24 órán belül nem kapsz visszahívást, pontot sem kapsz, a rangod egyelőre 0. Persze, ha a Pápa visszahív, egyből 7-es leszel… És így tovább.
Érdekes eljátszani a gondolattal, vajon kinek lenne ma Magyarországnak a legnagyobb PR-ja, és egyáltalán, hány embernek lenne 4-nél nagyobb rangja (ha a rendszer világméretűre van kalibrálva)?
Még izgalmasabb vizsgálati terület lenne a társadalmi terep feltérképezése, a társadalmi mechanizmusok és jelesül a politika működésének nyomon követése, a társadalmi mozgások tartalékainak felmérése. Van egy munkahipotézisem: egy új társadalmi aktor (cégbirodalom, párt, mozgalom, média stb.) alapításához legalább egy 10-20 fős csapat kell, amelynek az átlagos rangja megközelíti az országos csúcsot…
Vagyis várjunk inkább a Megváltóra? Avagy Godot-ra?




* * *

2016. március 15., kedd

Egyszerű

Már sokszor rám szegezték a kérdést: miért kell filozofálni? Miért kell filozofálnom?
Rám szegezte a kérdést számomra különösen fontos közeli ember. Idegen is. Az élet is…
Sokáig úgy éreztem: ez afféle költői kérdés, többnyire költőiség nélkül, esetleg éppenséggel ingerültséggel, dühvel terhes kérdés, amelyre értelmetlenség válaszolni. Bizonyára azért is éreztem így, mert eddig nem tudtam megragadni a kérdés mögött lapuló tévedést.
Ez a tévedés pedig az, hogy a „filozofálás” filozófiai kérdések tárgyalása. Mintha létezne egy távoli és ismeretlen Patagónia, a filozófusok országa, és aki filozofál, ennek a furcsa országnak minket nem érintő ügyeiről értekezik. Ezzel szemben a filozófia nem más, mint az, hogy a lehető legkomolyabban vesszük az igazán komoly problémáinkat. Saját problémáinkat.
Ha valami, ami most különösen foglalkoztat, kitölti a lényeget, szétfeszít, nem elég kinyilatkoztatni, hogy „ez fontos”. A fontosságának megfelelő komolysággal, felelősséggel, tudással, bölcsességgel, szeretettel kell beszélni róla. Már amennyi komolyság, felelősség, tudás, bölcsesség, szeretet áll rendelkezésre. Mert, valljuk be, nem mindig van elég mindegyikből. A komolyságot (vagy morcosságot, depresszió stb.) az élet valahogy összegerebélyezi… De a tudás, bölcsesség, szeretet, ajjaj, ezzel sokszor gondban vagyunk…  Ha pedig akad elég, ne restelljük, hogy ezzel összeáll a beszédnek az a minősége, amelynek láttára a vak is azt mondja: filozófia.
Milyen furcsa, hogy a filozófia is e két varázsszónak az összekapcsolása, mint bölcsesség és szeretet, az élet igénye is e kettőre bök, és bök, és bök: bölcsesség és szeretet.
Bölcsesség és szeretet semmi fontos nem oldható meg. Azokkal minden. Ilyen egyszerű.

* * *


2016. március 14., hétfő

Állhatatosság

Van-e nagyszerűbb látvány az állhatatos embernél? A szántó? A gondolkodó? A szerető? A diszkoszvető?
Az emberi sors egy nagy folyam. Kiszakítani, szembe állítani részeket értelmetlen. Igen, az a nagyszerű az emberben, hogy keményen tud dolgozni, képes elmerülni mély gondolatokba, képes óvni szeretteit, örömet adni nekik, ezer nagyszerű dologra képes.
De állhatatosan állni a szél rohamait – egyedülálló, csodálatos képesség.
Az életben ritkán adódik alkalom kiállni egy magas sziklára a tengerparton vagy a hegyekben, és kőszoborként dacolni a viharral. De az életben mindennap adódik kisebb-nagyobb alkalom tanúsítani állhatatosságunkat. És minél több, minél fontosabb dolgokat tesz az ember, annál több ilyen alkalom nyílik.
„Először megtűrnek téged, később nevetnek rajtad, később harcolnak ellened, majd győzöl.” – mondja Gandhi, száz embernek való személyes megtapasztalás alapján. A „majd győzöl” voltaképpen egy megfoghatatlan számvetés – talán abban a pillanatban is ezt gondolta, amikor gyilkos golyó már úton volt a fejéhez. Ami a – mindenki által ilyen vagy olyan formában – megélt valóság a megtűrés, a kinevetés és kigúnyolás, a kirekesztés és tiltás, és ha kell, a harc.
Aki állhatatos ebben a vihar és istenverte világban nem csak túlélheti a megpróbáltatásokat (azért erre semmilyen garancia nincs leadva), hanem meg is erősödik. Az erős még erősebb lesz, a gyenge még gyengébb…
„Erős, gyenge… Mind a sírban végzi…” – mondja a gyenge cinizmusa.
Nem, nem így van. És főleg nem magánügy az ember állhatatossága. Mert igaz, hogy szinte mindig ez a szituáció jut eszünkbe az állhatatosság kapcsán: a kinevetés, a kigúnyolás, a besározás, a mindennemű nemtelen támadás, a tömegiparrá váló „karaktergyilkosság” és az ezeket álló ember.
De gondoljunk arra, ami talán a világtörténelem legfontosabb tanulsága: a hatalom végtelenül korrumpál, korrupttá, romlottá teszi az embert. És ez az emberiség halálos ítélete – lenne, ha a nagy tanulság nem igényelne egy kis, de perdöntő pontosítást: a hatalom megtisztul az állhatatos ember kezében. Mert valójában nem a hatalom korrumpál. A hatalom olyan, mint az 1001 éjszaka meséiben a dzsinn. A dzsinn parancsolójának parancsait teljesíti, nem saját kívánságait.
Gondold meg, ha ráakadnál Aladin lámpájára, és tudnál szabadon, korlátlanul, semmilyen ellenőrzéstől, elszámoltatástól nem tartva parancsolni a dzsinnek, miket kívánnál? Magadnak, barátaidnak… Másoknak?
No, mese ez… Káprázat… Álom…
És az állhatatos ember?



* * *

2016. március 10., csütörtök

A szupergó

Miután néhány napja a sokatmondóan Alphago-nak nevezett program legyőzte a gó európai bajnokát, ma legyőzte a világbajnokot is.
Eddig mindenki büszke volt arra, hogy létezik olyan játék, amelyen a számítástechnika, divatosabban mondva: a mesterséges intelligencia nem bír felülkerekedni. Mert jó ideje mindenki tudja-elfogadja, hogy a sakk sem gond a komputer-agy számára.
Már-már pánik hangulat kezd eluralkodni: EZEK túljárnak az eszünk! Végünk van… Csak kifutó fiúknak leszünk jók a szép új világban…
Nyugalom, barátaim! Itt van ez a szög. Legyetek szívesek verjétek be ebbe a fahasábba! Kézzel! Ja, kézzel nem lehet szöget beverni? Kalapács kell nektek?
Hát a számítógép agyatokhoz képest többet tud, mint a kalapács az öklötökhöz képest?
Fogjuk fel, hogy a mesterséges intelligencia sem sokkal több, mint a tudós vasökle, vagyis a tudós kalapácsa. Persze, az igazi tudós ölében a mesterséges intelligencia több mint egy hasbeszélő bábú, amely csak a mester gondolatait szajkózza. A mesterséges intelligencia elképesztő mértékben növeli agyunk hatalmát, és ezzel megint csak megerősítjük központi helyünket a világban. Hiszen megnövelt agyunk, ugyanúgy, mint megnövelt öklünk jóra is képes, rosszra is képes. Mi merre billenti el a dolgokat? A történelmet. Ez bennünk dől el, mint a kötéltáncosnál is.
Szóval észnél legyetek!
Én meg most megyek gózni a számítógéppel. Nem, nem az Alphago… De így is mindig legyőz…
Csakhogy neki nem támadnak új gondolatai, nekem meg… állandóan… Most például megalkottam a szupergót, amely annyiban más, hogy kétszer annyi vonal van a táblán, vízszintesen és függőlegesen. Mivel egy vonal hozzáadása is hatványozza a lépéslehetőségeket, a vonalak számának megduplázása bizonyára ma megoldhatatlan számolási igényt támasztana, míg a stratégiában gondolkodó emberi agy kisebb gyakorlással jeleskedne az új változatban is.
De ez nem egyszerű mennyiségi verseny. A lényeg az, hogy az ember tengelye nem a talpától a feje búbjáig terjed, hanem tovább, egészen a Sarkcsillagig, és azon túlra



* * *

2016. március 9., szerda

Éljen, ami él

Amíg az élet vendégei vagyunk, meg kell tisztelni vendéglátónkat, de saját – élő – magunkat. Fontos, hogy élő legyen minden bennünk, és erről tehetünk. Tehetünk, és tennünk is kell.
Élő legyen látásunk. Ani azt is jelenti, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is. Lássuk a fontosat. Lássuk az apróságot! Lássuk a színeket, színesen! Lássuk a fényt, és lássuk az árnyékot! Lássuk a másik szemét, tekintetét. Lássuk a csillagokat! Lássuk a csodákat!
Élő legyen a szaglásunk! Kávét mész főzni a konyhába? Nyisd ki a kávés dobozt, és mélyen szippantsd a kávé illatát. Bármihez nyúlsz, ami hordoz illatot, alaposan szagald meg: a szappant, a kölnit, az arcszeszt, a fűszereket, a bort, a gyümölcsöt, a virágot, a fát, az esőt. Számold össze a város illatait. Ha elutazol egy idegen városba, térképezd fel illatait, vesd egybe saját városod illataival. Fedezd fel minden új tárgy illatát, a könyvtől az autóig.
Élő legyen a hallásod. Hallgass halk zenét, hallgass hangos zenét. Hallgasd a csendet. Figyeld a zörejeket. Figyeld a tárgyak hangját.
Élő legyen ujjbegyed, kezed tapintó érzéke. Simogass finoman mindent: minden tárgyat, társadat, magadat!
Élő legyen bőröd! Érezd a hideget, a meleget, a légmozgást, a napsütést, a vizet, az erotikát.
Élő legyen minden izmod. Nyújtsd, húzd össze, dolgoztasd, kényeztesd, játssz vele!
Élő legyen a kíváncsiságod!
Élő legyen a bátorságod!
Élő legyen az emlékezeted!
Élő legyen a tüzed!
Élő legyen az élni akarásod!
Élő legyen a nevetésed!
Élő legyen a szellemed!



* * *

2016. március 5., szombat

A Marsra, de hogyan?

66 éves koromra élesen tudatosult bennem: igen, ma is száz gondolat, száz tett, száz harc, száz öröm vár rám. Rajta, tegyünk, cselekedjünk!
De gyakran elszállnak ezek a gondolatok, elmaradnak a tettek, elsikkadnak a harcok, ellaposodnak az örömök. Ám, ahogy tanított Buddha mester: Ha hibát vétettél, és nem javulsz, akkor követed el a hibát! Korholom sokszor magamat a mulasztásokért, botlásokért, de az igazi, komoly törekvésem tanulni és javulni.
Tanúsítom, hogy erre az élet kegyesen kitárulkozik.
Nagy kegy ez, és néha nagy kereszt is: elkapok egy szárnyaló gondolatot, de az csak égeti a kezemet. Megosztani kellene. De nem megosztás, ha a pusztába kiáltom. Tetté akarom tenni, harcát megvívni, örömét megízlelni.
Az eszement civilizációnk pusztasága vesz körbe, zár alá… Egy túl zajos magány… Mint szegény Hrabalé, aki úgy feküdt be a papírpréselő gépébe, mint egy ki nem hordott csecsszopó anyának méhébe…
Nem, akiben 66 éves korára élesen tudatosult a napi teendő, bízik. Főképpen abban, hogy a holnapi nap újabb gondolatokat, megoldásokat, fogásokat megajándékoz, én meg teszem dolgomat, vívom harcaimat, és nem feledkezem az örömserlegről sem. Egy jó szó, egy mosoly, egy emlék, egy álom, egy képzelet, egy zenehang – és túlcsordul a serleg.
Miről is jutott eszembe mindez? Egy mai gondolattól! A szokásos napi száz sorában tegnap este utolsóként kipattant már elálmosodó agyamból, és persze, lefekvés előtt felélénkített… Mi közöm nekem, hogy miképpen mennek az emberek a Marsra? Rendben van, a téma valóban izgalmas, különösen most, amikor ez a cselekedet még merő fantázia, és mégis, tudjuk, közelgő realitás…  Nos, elolvastam egy cikket a NASA legújabb lézerhajtású jármű-tervéről, amelynek segítségével akár 3 nap alatt is ejthető lenne az út a szomszédos bolygóra. És abban a minutumban kipattant ez a végtelenül egyszerű és nagyszerű ötlet: ...
Annyit írtam a NASA-nak: van egy ötletem, hogy utazzunk a Marsra.
Mennyi időt adjunk nekik, hogy reagáljanak? 30 napot?
OK, legyen 30 nap.
Ha addig nem szólnak, megosztom majd veletek. Közben pedig elbeszélgethetnénk még pusztaságról, civilizációról, kegyről és keresztről, a napi gondolataim rostán akadt sokaságáról, szerelemről, pénzről, és – el ne feledjük – a Marsra való utazás dolgairól.
Ha neked is van gondolatod, elsődlegesen a marsi utazással kapcsolatban, ne maradj csendbe.



* * *