2015. szeptember 25., péntek

Éljen a zene!

Mindig is valamilyen végtelen áhítattal fogadtam magamba a zenét. Áhítattal és őszinte csodálattal. Mert úgy éreztem: a zene nem csak példa a teremtésre, hanem az egyetlen példa az igazi teremtésre. A művészetek között is, de azokon kívül is
Minden más művészetnél ott van a modell. mint ahogy a festő vagy szobrász előtt áll alázatosan és türelmesen. De modell, vagy modellek sokasága lebeg az író, a költő, az építész lelki szemei előtt is. A színész, táncos, zenész, pantomimművész stb. helyzete még távolabb van ettől a csodától. Nem vonom kétségbe a művészet csodálatos varázserejének rendkívüliségét. Fantasztikus tehetség kell egy gesztushoz, egy szó kimondásához, egy pont lerajzolásához – ahogy az öreg barátunk Hokuszai gondolta – mégis ez művészi teljesítmény, és nem a bibliai, vagy ha tetszik: ontológiai csoda, amikor a semmiből lesz valami.
A zene megteremt valamit, ami soha nem volt, és ami élővé, és örökké válik.
De legalább ennek érzetét kelti bennem, és ezért végtelenül hálás vagyok neki.
Közben elgondolkoztam, vagy inkább megdöbbentem: dehát maga az emberi beszéd is a zenéhez hasonló, abban az értelmében, hogy minden új gondolat egy teremtés. Még akkor is, ha egyetlen neológizmust nem csúsztatok bele az új gondolatba, hanem csupa régi-régi szavakból építem fel. Mint a zeneszerző zenéjét zenei hangokból.
És egy utolsó kérdés (ma estére): vajon mi lehetett előbb: a beszéd vagy a zene.
A madaraknál a zene. Bár lehet, hogy náluk egyszerűen még nem különölt el a zene és a beszéd.
Szegény főemlősök: ők bezzeg eljutottak a beszédig, de közben elfelejtettek énekelni…
Mi tagadás, csúcs az ember. Nem csak csúcsragadozó. Hanem csúcsteremtő. Igen, meg kell hagyni: igazi teremtő. Tud lenni. Jobb pillanataiban.
Éljen a zene!



* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése