Minden mindennel

Sokan vallják: „Minden mindennel összefügg.”  És bizonyára még többen ezt megtapasztalták. Érdekes, izgalmas élmények ezek.

Ma elvittem autómat műszaki vizsgára. Egykettőre elzavartak, mert, mondtak, ha lyukas a lökhárító, a gépjármű nem is bocsátható vizsgára. De gond nincs, a szomszéd utcában van egy megbízható szerviz, ott kicserélik a lökhárító. A munkát ott el is vállalták, aznapra! Vissza kellett mennem a szerkesztőségbe, a város másik végébe, kocsi nélkül, busszal. Gond továbbra sincs, jól megjegyzem a szerviz címét: Iványi Dániel utca 1.

Kiállok a buszmegállóba, és előveszem a magammal hozott könyvet. Nálam mindig van könyv. Hagyományos, papírkönyv, lehetőleg nem túl nagy méretű, legjobb, ha zsebben is elfér. Most éppen egy francia nyelvű kötet a francia forradalomról. Érdekes, sajátos egyveleg egy nagy történeti mű és korabeli szövegek részleteiből. A nagy történeti mű szerzője Michelet, őt tüntették a kezemben tartott kötet szerzőjének is. Lényegében jogos ez a tisztelet, de az ilyen sajátos összeállításoknál az összeállító munkája nem kisebb tiszteletet érdemel…

Úgy alakultak a dolgok, hogy ma kellemesen sokat tudtam olvasni ezt a nagyszerű kötetet. Ilyen nehéz, keserves időszakokban, mint amilyen a mostani, ez a fajta lelkesedés, hit, bátorság katartikus hatású. Bár elolvashatná kortársaim gondolkodó része…

Ha valami érdekeset, jót olvasok, fontosnak érzem megismerni a szerzőt, amennyire ilyenkor lehetséges. Különösen kedvelem az egy-két oldalnyi életrajzokat, amelyben tömören, de mégis regényszerűen kapunk képet a személy életéről. Gyakran ezek a rövid életrajzok valóban felérnek egy izgalmas és megható regénnyel: látjuk gyerekként, sorra vesszük munkásságát, sikereit, kudarcait, a szépet és a gyötrelmeset életében, és avégén látjuk távozását, már szinte egy megszeretett ember távozását.

Michelet életrajzát is a legizgalmasabbak közé sorolnám. Régi tervem, hogy ilyen rövid izgalmas életrajzokból egy nagyobb válogatást összeállítani.

Azt is elhatároztam, hogy majd elolvasom Michelet több művét is – ha hozzájuk jutok eredetiben, vagy adott esetben fordításban. Örömmel láttam, hogy Michelet nagy – terjedelemben hatalmas – műve, A francia forradalom le is van fordítva magyarra. Némi meglepetés volt, hogy ilyen régi a fordítás… De ki is a fordító? Milyen furcsa név… Bevallom, nem volt ismerős, bizonyára eddig még nem hallottam…

De Gerando Antonina (Párizs, 1845. február 13. – Kolozsvár, 1914. április 9.) pedagógus, író, műfordító, a magyar nőnevelés harmadik nemzedékének vezéregyénisége – olvasható a Wikipédiában.

És itt ma megnyílt számomra egy második érdekes életrajz…

Idézem a Wikipédia ismertetőjét:

De Gerando Antonina  szülei Auguste De Gerando és gróf Teleki Emma (Teleki Blanka nővére) voltak. Egy éves korában került Magyarországra, ahol Teleki Blankától tanulta a magyar nyelvet. Édesapja halála után a család visszatért Párizsba, így Antonina itt végezte tanulmányait. Többek között Irányi Dániel tanítványa volt. 1861-ben tanítónői, 1864-ben tanárnői képesítést szerzett. Amellett, hogy mindkét szülője anyanyelvén beszélt, tudott németül és latinul is. 1865-ben és 1867-ben rövid időre Magyarországra látogatott, majd 1872-ben végképp itt telepedett le. Előbb Budapesten a Veres Pálné-féle Nőegylet intézetében és a kézimunka-ipariskolában tanított, majd 1876-tól magántanfolyamokat tartott.

1880-ban Kolozsvár városa meghívta az újonnan alapított kolozsvári felsőbb leányiskola igazgatójának, ahol 12-18 éves lányokat tanítottak. A eredetileg négy osztályos iskola a Magyar utca 17. szám alatt kapott helyet, 1893-tól hat osztályosra bővült, és több mint háromszáz tanulója volt. 1901. szeptemberre készült el az iskola új épülete a Sétatér mellett. De Gerando Antonina huszonöt éven át vezette az iskolát, amit még hosszú ideig Dezserándó-ként emlegettek. 1885-ben Szabadkára is hívták iskolaigazgatónak, de nem akarta elhagyni az iskolát és a várost.

Részt vett a Pestalozzi Társaság munkájában, 1889-től tagja volt az Erdélyi Múzeum-Egylet bölcselet-, nyelv- és történettudományi szakosztályának, elnöke Teleki Blanka-körnek és a Kolozsvári Állatvédő Egyesületnek. Tankönyveket és pedagógiai értekezéseket írt, munkatársa volt a Nemzeti Nőnevelés című pedagógiai szaklapnak, számos művet fordított. Részt vett az Erdélyi Kárpát Egyesület idegennyelvű kiadványainak sajtó alá rendezésében. 1891-ben lemondott tisztségéről, hogy beteg édesanyját tudja ápolni, de helyette egy év szabadságot engedélyeztek neki, és édesanyja halála után folytatta a tanítást egészen 1912-es nyugdíjazásáig.

A házsongárdi temetőben található sírját felszámolták, hamvait a Házsongárdi Alapítvány által állított emléktábla temették el újra. 1941–1964 között az ő nevét viselte az Állami Magyar Színháztól nyíló Sétatér melletti utca (jelenleg Arany János utca).

A szemem különösen egy néven akadt: Irányi Dániel…

Ahova éppen visszaigyekeztem…

Később az ő életrajza is felsorakozott a mai nap élményei közé.

De még ennél is erőteljesebb áramkört zárt bennem a Nagy Francia Forradalom és a külső újpesti autószerviz utcájának neve összeérése.

* * *