2015. június 1., hétfő

Munka és kapcsolati tőke

Azt nem lehet állítani, hogy komoly vita lenne a jövedelmek adózása körül. A vitához két – vagy több – vitatkozó kell. De jelen esetben Magyarországon az egyik, helyzeténél fogva a fontosabbik fél nem vitatkozik, csak – politikai túlsúlyára támaszkodva – dönt.
A másik fél, vagyis a többiek zümmögő kórusa képtelen igazi vitát generálni, a politikai és szakmai impotencia szomorú állapotában leledzik.
Annyit el kell ismerni a kormányzó többségnek, hogy ha nem is vitatkozik, de legalább az érvelés látszatjára ad. Így lépten-nyomon halljuk: azért kell az – egyre kisebb kulcsú – egykulcsos személyi jövedelemadó, hogy ne terheljük a munkajövedelmeket, hadd szárnyaljon a munkakedv.
De az ég szerelmére, drága emberek, ne hagyjuk megzavarni józan eszünket! Az, aki havi egy, vagy pláne több milliót visz haza fizetség gyanánt, azt nem a munkájáért kapja.
A munka fogalma filozófiai fogalom, de jelen esetben a becsületes „gyakorlati ész” és a becsületes „tiszta ész” egészen hasonlóképpen látják ezt a nemes filozófia fogalmat. És különbséget tesznek munka és a köréje szövődő egyéb társadalmi körülmények, szerepek, összefüggések stb. között. Ezt úgy is ki lehetne fejezni, hogy a munkának van egy „ergonómiai mértéke”. Ez nem azonos a munkaidővel, ami egy másik végletes torzítás lenne, de még kevésbé a munkáért kapott fizetség. Pontosabban: egy bizonyos körben és egy bizonyos szint alatt, feltételezhető egy érdemi összefüggés a munka valóságos mértéke és bére között.
Ami a téma szempontjából egy lényeges pont: ennek a reálisan mérhető és reális díjazott munkának, illetve munkabérnek van egy „természetes” plafonja, valahol a bányász és a sebészorvos fizetésének átlaga körül. És ami nagy határozottsággal ki lehet jelenteni: ami e fölött van, az semmiképpen nem a munka fizetsége, hanem más tényezőkért járó „prémium”.
Ezek közül talán a leggyakoribb és legjelentősebb a kapcsolati tőke. Ez azt jelenti, hogy a vele rendelkező ember a kapcsolati tőkéjét virtuális „tagi kölcsön”-ként beteszi a cégébe, és utána kamatot kap érte.
Másik, társadalmilag jobban akceptálható körülmény a szaktudás vagy ad abszurdum a tehetség, szépség stb.
Az, hogy a társadalom ezeket hogyan értékeli és adózza egy másik kérdés. Amit a társadalmi erkölcs és igazságosság jegyében határozottan tisztázni kell, az az, hogy erkölcstelenség a munka kíméletes adóztatásával magyarázni a gazdagak további meggazdagodásának állami megkönnyítését.



* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése