2015. június 28., vasárnap

Egy bátor hullám kalandjai – 5. A part

Az emberek azt hiszik magukról, hogy nagyon okosak. A vélemények megoszlanak a tekintetben, hogy mi ennek oka és mi az okozata. Az egyik véleménytábor szerint, az emberek azért kapálják a földet, építenek házat, faragják a botokat és a köveket, és ezer hasonló dolgot csinálnak, mert nagyon okosak. A másik véleménytábor szerint pedig azért nagyon okosak, mert ezeket csinálják.
Közben nem is veszik észre, hogy attól, hogy kapálnak, meg házat építenek és így tovább, nem marad idejük gondolkozni. És aki nem gondolkozik, hamarosan oktalan lesz, vagyis nem lesz okos. Ez ahhoz hasonló, hogy ha valaki nem eszik, hamarosan sovány lesz…
Igaz, akadnak, akik kapálás közben vagy házépítés közben is gondolkoznak. Na, ezek azok, akik sokat tévednek. A munkában is, a gondolkodásban is. Az ilyeneket a gazdájuk elcsapja, vagy fejükre esik a ház… Szóval, ezeket egyre ritkában lehet látni… Azután olyanok is vannak, akik úgy rendezik el a dolgokat, hogy nekik ne kelljen kapálni meg házat építeni, de ez akkora öröm, hogy ezért nem bírnak gondolkozni… Ha véletlenül el is kezdenek gondolkozni, rájuk tör a szorongás, hogy a dolgozók elkapják őket, és munkatáborba küldik átnevelésre. Ilyenkor a gondolataik csak akörül bírnak forogni, hogy ezt a tragédiát hogyan lehet elkerülni…
Nem, nem, az ember helyzete nem irigylésre méltó, és sehogy sem kedvez a gondolkodásra.
De mit tehet egy szabad és vidám hullám, amelynek nem fáradtság a futás? Érez is, gondolkodik is. Ezért néha nevetésbe tör ki, néha elcsendesedik, néha ráncolja a homlokát, néha megkönnyezik… És fut, és fut…
Azt hiszitek, hogy egy kis átlagos hullám nem képes nagy érzésekre és nagy gondolatokra? Ajjaj, szegény embertestvéreim, ebből is látszik, milyen komoly, azt mondanám: strukturális gondok vannak nálunk a gondolkodással.
Egy kis hullám kiválóan tisztában van a strukturalizmus és az egzisztencializmus főbb tételeivel. Mindazonáltal sok nyugtalanító kérdésére még nem ismeri a választ. Mi több, kezdetben a kérdést sem ismeri… Csak éppen sejt valamit… Sejti, hogy valamilyen kérdést kellene megfogalmaznia.
Megfogni a kérdés, ez a gondolkodás magasiskolája…
Perlának volt ideje, volt jó kedve, ezért eljutott a gondolkodás magasiskolájába. Ezzel együtt a kérdés lassan született. Ez egy ilyen kérdés…
„Ha szerencse is kell ahhoz, hogy örökké körbe fussam a Földet, mi tudna történni, ha egy napon a szerencse éppen nincs mellettem?” Hát ez volt az a kérdés, amely lassan megfogant Perla fejében. Lehet ezen csodálkozni?
És ha egyszer kipattant, a kérdés választ követelt. Perla érezte, hogy itt a kérdés és a válasz mögött valami rettenetes igazság – vagy igazságtalanság – lehet…
Jól sejtette a bátor kis Perla. Néha az igazság a legnagyobb igazságtalanság. Ezért sokszor nehéz eldönteni, melyiknek a felfedéséhez kell nagyobb bátorság…
Végül Perla csak anyukájától merte halkan megkérdezni…
- Nézd, kedvesem… – kezdte lassan, a szavakat keresve anyukája. – Mi már egy éve gondtalanul futunk… Néha vihar támad, felcsapunk, összecsapunk, aláhullunk. az ember az hinné, ég és tengerfenék összeborul, de egykettőre tovább futunk… Nem, semmi nem árt meg nekünk… De van valami, ami egészen más.. Te még nem láttál ilyet…
- Én már tengeralattjárót is láttam… meg repülőt is – mintegy bátorságot akart adni magának Perla, sejtette, hogy nem ezek lesznek az a valami „egészen más”…
- Perla, tudnod kell, hogy a Földön sokfelé létezik valami, amit szárazföldnek hívnak… Ami nem tenger…
- Nem tenger? Hát az a levegő – nevetett fel megkönnyebbülve Perla.
- Nem, Perla… - anyuka hangja egyre furcsább, majdnem bocsánatkérő lett. – Hallottál már a régi görög filozófusokról…
- Persze, ismerem, Poszejdon bácsi annyit mesélt róluk…
- Ők jöttek rá elsőként, hogy a világ négy elemből lett: a víz, a levegő, a tűz és a föld. A vizet és a levegőt ismered, azokat mi választjuk el egymástól. Tűzet szerencsére csak jó messziről látunk. Ugyanis a csillagok vannak tűzből.
- Akkor a tűz nagyon szép dolog. És jó hideg…
- Szép, ha messziről nézzük, de nem mindig hideg… Például a Nap is tűz, és az nagyon meleg tud lenni…
- De hol van a szárazföld? – türelmetlenkedett Perla.
- Ott, ahol kinőtt a tenger mélyéből, mint egy hullám. De nem olyan, mint mi. Nem mozog, egy helyben áll, és nagyon kemény.
- Hm… Megüthetjük magunkat? Én úgy szeretem, amikor belém vágódik egy delfin… Ez nekem egyáltalán nem fáj… Csak nevetek rajta, és hívom vissza…
- Sajnos, Perla, a szárazföldet nem bírjuk átugrani. Mert csak az eleje olyan, mint egy hullám… Ezt nevezik partnak… Utána viszont megint csak szárazföld van, sőt az még szárazabb… és sokáig csak kemény szárazföld, tengernyi szárazföld… Sok sirály mesélt már nekünk a szárazföldről…
- Szeretném látni… El nem tudom képzelni, milyen lehet az, ami nem tender és nem levegő, és nem tűz…
- Bizonyára egyszer látni fogjuk… De ne siess látni… Mert ott, a partra vetődve ér véget utunk… Azon minden hullán összetöri magát és… meghall…
Perla egy percre megdermedt, aztán súlyosan előre csapott, ezer szikrázó vízcsepp repült minden irányba… Sokáig szótlanul futott.. Hosszú percek múlva megszólalt.
- Mondd, ugye, mindezt most találtad ki?



* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése