2015. június 13., szombat

Egy bátor hullám kalandjai – 3. Az első év

És hamar az éjszaka is véget ért… Mintha visszafelé játszódna minden, csak fordított irányban… Este ott tűnt el a Nap, és ott adta meg magát a világosság, a sötétségnek, most éppen átellenben kezdte meg a fény az égbolt visszafoglalását. Először a fény jelent meg, és csak amikor jó tágas birtoka lett, akkor dúgta ki a fejét a Nap…
„Micsoda hatalmas és milyen vöröses a Nap, mintha tegnap nem ilyen lett volna…” – furdalta a kétség Perlát. Közben eszébe jutott anyukájának intelme, és erőlködött pontosan visszaemlékezni… Eltartott ez egy jó darabig, annyi emléke volt már… És mire már biztosan tudta, hogy tegnap másmilyen volt a nap: kicsi és izzóan sárgásfehér, azt látta, hogy a Nap most is ilyen… Ettől teljesen megzavarodott… „Jól emlékszem, hogy rosszul emlékeztem? Vagy… jól emlékszem, hogy egyáltalán nem emlékeztem… Nem, ezt ne siessük el!… Most már határozottan emlékszem, hogy a Nap, amikor megjelent nem úgy nézett ki, mint tegnap, amire jól emlékeztem, és ahogy most is látjuk… Mindennek az az oka, hogy a Nap nem mindig úgy néz ki, ahogy szokott kinézni… Jó lenne tudni, miért csinálja ezt? Csak miattam? mert én egy olyan kicsi és naív hullám vagyok?... Vagy lehet, hogy éppenhogy játszik velem, fel akar vidítani?... Valahogy jeleznem kellene neki, hogy én is szívesen játszanék vele… Példűul jöhetne ide, és ülhetne a hátamra! Olyan szívesen vinném a hátamon…”
Így ábrándozott Perla, de a tengerben ki tud sokáig zavartalanul ábrándozni? Micsoda élet zajlik ott! A halak valóban barátságosak voltak, különösen az a rengeteg apró halacska. „Halakból határozottan több van, mint csillag…” Biztosan az vezette erre a téves megállapításra a kis hullámot, mert a halacskák szüntelenül cikáztak alatta, jöttek, mentek, eltűntek, jöttek újabbak, és még újabbak, még furcsábbak, még szebbek…Tehát sokan vannak, de a következő pillanatban megont sokan, de mások vannak… A csillagok is sokan vannak, de csak ezek, meg sem moccannak… És ha valamiből sokszor sok van, az csak több lehet, mint amiből egyszer van sok. Gondolta Perla… Vagyis dehogy gondolta volna. Érezte!..
Azután egykettőre találkozott Perla nagyobb, és még nagyobb halakkal. Hát ezekből is ezerféle volt. Semmi kétség, a delfinek a legkedvesebbek! És milyen szépek… Perla egészen furcsa bizsergetést érzett, amikor egyszer egy ilyen fiatal delfin egészen szorosan simult hozzá, és szemlátomást ezt szándékosan megismételte többször is. Valami teljesen remegni kezdett benne, és egyre nagyobb habok csaptak ki taréjából…
Egyszer viszont egy hatalmas delfin bukkant fel a mélyből, magasra ugrott, szinte megperdült a levegőben, és hatalmas erővel csapódott a kis hullámba. Megsajdult benne valami, de az igazi rémület akkor tört rá, amikor látta, hogy a delfin farka szinte ketté vágta a Perla hosszú vékonyka testét. A vágás helyén igazi örvény keletkezett, ezer buborék forgott, aprócska új hullámok tucatja téblábolt, Perla elszakított része pedig hol alámerült, hol felbukkant, és egészen másfelé kezdett sodródni, percek alatt elveszett szem elől. Perla hangtalanul sírt, és futott, futott… „Messze innen, gyorsan, messze…” lüktetett benne egy ismeretlen riadalom…
- Ne félj, kis Perla – szólt hátulról egy lágy mély hang. – Látom, hogy megrendített ez a csapás…  Ne félj, kis Perla… A csapások azért vannak, mert minden mozog. Ha semmi nem mozogna, mint a csillagos égbolton, nem lennének csapások, de mi sem lennénk. Mi, a hullámok vagyunk az igazi mozgás. Voltaképpen mi csak mozgás vagyunk, és semmi más…
- Ki vagy te, talán az apukám? – tekingetett hátra Perla. – De nekem fáj, hogy elveszítettem majdnem a felemet… Azt hiszem, soha többé nem látom..
- Igen, állandóan elveszítünk valamit magunkból… Minden veszteség egy vérző seb. A vérzést el kell zárni a sebet be kell  gyógyítani, másképpen mindenünk kifolyik, mint a kilukasztott lufiból a levegő.
- Jó tudni… - szipogott Perla. Egy cinikus ember azt is gondolhatta, hogy Perla most gúnyolódik. Nem, Perla nem gúnyolódott. Jámbor kisgyerek volt, távol állt tőle ez a csúfság. Csak még nem tudhatta pontosan, hogy kell elzárni a vérzést, és hogyan kell sebet gyógyítani.
A lágy, mélyhangú hullám mintha ismerte volna Perla gondolatait, okította:
- Ha bármi történik, vegyél mély levegőt, szorítsd fogaidat, és döntsd el, hogy megcsinálod, mert van erőd. Gondolj arra, hogy te hullám vagy! Van egy régi legenda, talán igaz is, hogy minden hullám úgy születik, mint egy kör, amely egyre tágul. Ennek a körnek nincs kezdete és nincs vége, ezért végtelen. És ez a kör ketté osztja a világot. Ami a körön belül van, az a múlt, ott már voltál. Ami a körön kívül van, az a jövő, oda törsz. Te maga pedig a jelen vagy. Bárhogy szétszaggatnak, jusson eszedbe, hogy te az a kör vagy, amely voltál, és amely vagy, és amely leszel. Te minden vagy, csak emlékezz erre!
- Emlékezni? Igen, emlékszem erre. Anyukám is erre tanított… De most már azt is tudom, mi a legfontosabb, amire emlékeznem kell…
  


* * *

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése