A civilizáció 15. – I/1. A múlt (3)

Közel hatezer éve építette fel az ember az első piramist Mezopotámiában, és azóta minden földrészen minden korban piramisok százai épülnek, hirdetve az ember tudását és hatalmát. De ezek a csodálni való haszontalanságok egyben jelképei az új társadalmi testnek: a széles és az egész terhét viselő alapok, és az égbe törő csúcs. A törzs életében is megjelenő tagoltság a civilizált társadalmakban kikezdhetetlen szociális struktúrává terebélyesedett.

Az élet továbbvitele, mint egy hatalmas folyó sodrása kényszerűen meghatározza az emberek mindennapjait, hagyományok, idővel törvények révén kialakítja és fenntartja az emberek szociális, gazdasági, kulturális és egyéb kapcsolatait, a társadalom „bázisát és felépítményét”, egy láthatatlan, de eleven szervezetet („Leviatán”). Ugyanakkor a történések következtében minden egyes emberben folyamatosan keletkeznek vágyak, célok, vonzások és taszítások, amelyek hatalmas építő és pusztító erőt képviselnek. Ezek évezredek óta fűtik az osztályokra bomló társadalom belső harcait.

Ezzel párhuzamosan még gyorsabb ütemben gyarapodik az emberek kompetenciája és ambíciója. Épülnek paloták és templomok, várfalak és utak, az ember hajóra száll, és meghódítja a tengereket. Tökéletesedik a beszéd és az írás, írnokok hadai jegyzik az adók beszedését, a hatalmas közmunkákat. A tudás tudományt teremt. A vallás mélyen behatol mindenki elméjébe és hétköznapjaiba. A hatalom egyre inkább isteni külsőt és gyakorlati mindenhatóságot nyer.

* * *