Eldönteni a döntetlent

Hosszú ideje a szabadrúgások fokozzák a fokozhatatlan feszültségeket a különféle focibajnokságokon, döntik el a döntetlent, a másképp eldönthetetlen. Ugyan ki lenne a feszültségfokozás ellen egy a feszültségből élő viadalnál (vagy cirkuszban). És mégis sokan fanyalognak és berzenkednek ettől a megoldástól, méltatlannak érzik a nemes vetélkedéshez, túlzott, így elvtelen kompromisszumnak a véletlennel.

Pedig lenne jobb és egyszerűbb, de főleg méltányosabb, sportszerűbb megoldás. Elég lenne szabadrúgásokkal eldönteni a döntetlen első félidőt, éspedig az „aranygól” elvén, vagyis az első gólkülönbséget eredményező rúgásig. Ebben az esetben a második félidő kényelmes bizonyítási lehetőséget biztosít a hátrányba került csapatnak, vagyis még izgalmasabb, jobb játékra lehet számítani.

Megkérdezheti valaki: rendben, ez jó megoldás a játék felpörgetésére, a döntetlen végeredmény esélyének csökkentésére, de ez mégsem garantálja a meccs végső eldöntését. Ehhez valóban még valami kell, és erre két lehetőség is kínálkozik. Az egyik: ha a második félidő végén is döntetlen az eredmény, akkor az első félidő végén nyert aranygólt el kell hagyni, így az a csapat kerülne győztesnek, amely játék rúgott több gólt. A másik megoldás (amely egyébként ugyanazt eredményezne) az lehetne, hogy az aranygólt fél pontnak számít.

* * *