2015. december 19., szombat

Évente 10%? 5?

Próbáld elképzelni: milyen lenne az a világ, ahol minden évben 10, de akár 5%-kal csökkentik a katonai kiadásokat, és a felszabaduló összegeket az egészségügy és az oktatás fejlesztésére, környezetvédelemre és kultúrára fordítják!
Mit gondolsz: hány év kellene, hogy a gyógyíthatatlan betegségek fele gyógyíthatóvá tegyük, hogy felszámoljuk az éhezést, fedélhez juttassuk az otthontalanokat.
Mit gondolsz: ez mennyi szenvedést, rettegést, keserűséget spórolna meg konkrétan és személyesen neked és gyerekeidnek.
Mennyivel békésebb, biztonságosabb, tisztább, műveltebb, szebb világban élnénk?

És miért kellene megelégedni a 10 vagy akár 5%-os csökkenés követelésével? Azért, hogy ne kelljen traumatizálni azt a sok ezer tábornokot és fegyverkereskedőt, akik így is olyan nagy befolyással vannak a befolyásolható politikusokra. De főleg azért, mert így van esély meggyőzni – a sajnos úgyszintén befolyásolható – többséget, hogy ez egy reális program.


* * *

2015. december 6., vasárnap

A Google és az ő plusza

A Microsoftot kezdettől fogva illett szapulni, „szakmai” körökben is, felhasználói körökben is. Ezen nincs is mit csodálkozni: aki ennyire ráfekszik játékszereinkre, mást nem érdemel. Játékszereinkkel, a semmiből előbújt személyi számítógépeinkkel szemben pedig komoly – és ahogy a történelem tanúsítja – örök függőségbe kerültünk.
Az a helyzet, hogy gyakorlatilag minden számítógép lelkét ebből az egy kaliforniai garázsműhelyből adták (pár dollárért), példa nélküli uralmi helyzetet teremtett. Ilyenről a Cola sem álmodozhatott.
Ehhez mérhető újabb óriás felbukkanását a dolgok logikája kizárta, de nem így az élet furfangja. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen másodlagos szolgáltatás népe-zajos piacán feltűnik a Google. És ki gondolta volna, hogy a sok egyéb bűvészkedése után, minden előzmény nélkül behoz egy Chrome nevű böngészőt.
A legfurcsább ebben a hihetetlen sikertörténetben az, hogy a közutálat teljesen kíméli az internet új fáraóját, ellenkezőleg, legtöbben kedvesnek és sármosnak tartják.
Közben viszont berobbant a Facebook, amely egypár év alatt egy milliárd embert terelt be a nekik berendezett ólba. Egy kicsit gagyi, egy kicsit szűk, egy kicsit primitív, egy kicsit autoriter, egy kicsit (vagy nagyon) indiszkrét, de az egy milliárd átlagnak meleg, kényelmes. Élnek vele, szép, stabil függőségben leleddzenek, jobbat voltaképpen nem is tudnak elképzelni az emberek, mégsem szeretik igazán. Ellenkezőleg, a Facebookot megint „illik” szidni, megszólni…
Érdekes esetek ezek a szociálpszichológia számára. Mikor szeretünk, mikor utálunk? Miért? Milyenek a felszíni összefüggések, és milyenek a mélyebbek?
A nagy hármas: Microsoft, Google (a jövőben Alphabet) és a Facebook működése valójában a szociálpszichológiainál sokkal fontosabb kérdéseket vet fel. Kockán forog egy sor alapérté. Most dőlnek el fejlődési irányok, és az, hogy melyik úton folytatódik a fejlődés, történelemformáló.
Bizonyos értelemben mind a három óriás a „barikád” „másik” oldalán van, de ki lenne képes ilyen leegyszerűsített felállásban megnyerni a „háborút”. A „ráció”-nak egy sor kérdésben taktikai, de bizonyos esetekben még stratégiai megállapodásokat kellene kötnie egy-egy óriással.
És ennél a pragmatista megközelítésnél nem mellékes, inkább jelzésértékű a szimpátia kérdése.
A Google-nak sok szempontból zseniális válasza volt a Facebookra, ez volt a Google+. Sajnos, ez nem hozott sikert – bizonyára azért, mert túlságosan Facebook-szerű volt a koncepciója. Itt vezetőváltás történt (a Google már tucatszor bebizonyította, hogy képes nagy teketória nélkül beismerni egy-egy kezdeményezés sikertelenségét, és azt leállítani). A napokban „megcsodálhattuk” az új Google+-t…
Talán még korai határozott véleményt mondani az átalakulásról, de nekem az a benyomásom, hogy ez nem sokkal több plasztikai műtétnél. És ez kevés a Facebook-jelenség túlhaladásához. Az pedig fontos és üdvös lenne.
És itt állunk megint a szokásos dilemma előtt: hogyan fogja meghallani az óriás a ráció hangját? Pontosabban: hogyan tudja a ráció eljuttatni üzenetét a még oly nyitott és minden jóra fogékony óriáshoz?
Ne, tisztelt olvasó, ne gondold azt, hogy magamat tartom a „ráció”-nak, és azon kesergek, hogy a Google nem az én ötleteimre veti magát. A ráció objektív dolog, tőlem, és tőled függetlenül, mindnyájunk életétől egyáltalán nem függetlenül van, lebeg fejeink fölött. Ötleteim nekem is vannak, és bizonyára többé-kevésbé hasonló ötletei vannak sok ezer értelmes embertársunknak. Boldog lennél, ha egy számomra ismeretlen ember ötlete termékenyítené meg az óriást, de látnám, hogy hajónk jó irányba fordul…



* * *

2015. december 4., péntek

Te mit kívánnál a világnak?

Néhány hete kezdtem biztatni embertársaimat arra, hogy az év 12. „varázspillanatában, vagyis december 12-én, 12 óra 12 perckor hármat kívánjanak: a világnak, a városnak, és maguknak. Igen, „a világnak és a városnak”, ahogy a pápák címzik üzeneteiket, de maguknak is, ahogy az Emberhit fontosnak tartja.
Elgondolkoztam: én mit kívánnék a világnak?
Elsőre nem lehet kétség, hogy legfőképpen békét kívánunk, akarunk.
Alig ha lenne fontosabb – és ma, sajnos, aktuálisabb – kívánság.
Ezzel együtt érdemes lenne sorra venni a többi lehetséges kívánságot.
Kívánhatjuk a Föld megtisztítását mérgeinktől – mert létrehozunk és elszórunk, mérgeket ereszt a levegőbe, a talajba, a vizekbe. Veszélyben van az ivóvíz-készletünk, de ennél is nagyobb katasztrófával fenyeget a világóceán lassan már visszafordíthatatlan szennyezése.
Kívánhatjuk a klíma-katasztrófa megelőzését.
Kívánhatjuk a Föld biztonságát a világúr felől fenyegető veszélyekkel szemben.
Kívánhatjuk az emberiség felébredését és sikeres harcát az új egészségügyi veszedelmekkel szemben.
Kívánhatjuk, hogy felszámoljuk a vallások, kultúrák és nemzetek földrengésnél is pusztítóbb összeütközésének veszélyét.
Kívánhatjuk, hogy szűnjön meg az egyre jobban terjedő éhezés és a nyomor.
Kívánhatjuk, hogy szűnjön meg az emberiség megosztása szegényekre és gazdagokra.
Talán ezek a legfontosabbak, de a sor még folytatható.
Rendben van, a választás nehézségét fölösleges dramatizálni, a drámánk a nélkül is súlyos. Kívánni, és főleg tenni a kívánságainkért pedig nem csak december 12-én lehet. Jön 2016, és újra hoz 12 nagy varázspillanatot, de hoz 366 napot is.
Én most, a Változó Világ által javasolt új hagyomány nyitányaként mégis egy különösen fontos kívánsággal szeretnék kezdeni.
Világkormányt kívánok a világnak.
Sokan, különösen az összeesküvés-elméletek kedvelői régóta hirdetik, hogy ilyen – igen gonosz – világkormány létezik. A téma érdekfeszítő, gazdag irodalma van, erről akár jó vitákat is lehet folytatni. Csakhogy ez teljesen más téma.
Amit én kívánok, az egy törvényes, demokratikus és átlátható szerv, amely olyan lenne, mint a civilizáció templomának a záróköve. Ez a szerv jóakarattal akár 24 órán belül létrehozható az ENSZ szakosított szervezeteinek vezetőiből. Egy világkormány mindenek előtt szentesítené az emberiség egységét, ennyiben szinte automatikus garancia lenne a világbékére, és bizonyosan ez lenne a legtöbb, amit most tehetünk annak érdekében, hogy a történelem sokszor félelmetesnek látszó folyását-hömpölygését az ész medrében tartsuk meg.
És te mit kívánnál a világnak?



Az év 12. varázspillanata

* * *

2015. december 3., csütörtök

Az élet és az éjszaka

Egyre gyakrabban elfog a keserű düh, amikor éjfél után ránézek a még elvégzendő feladatok listájára, azután oda pillantok a fotel melletti asztalkán tornyosuló jó könyvekre… „Megöl az élet rövidsége!” – sóhajtok.
A kegyetlen igazság szinte humoros… Még ha fekete is a humora… Ennyi mégis elég, hogy váltsak bölcsre. „Igen, az élet rövid… De te nem tehetsz erről, Theodorom*, Amadeusom! Te arról tégy, hogy az éjszakád ne legyen rövid. Hidd el, a rövid éjszaka nem hosszabbítja az életet…” – okítok álmos derűvel…
És boldogan beájulok az ágyba.
Nyugodalmas szép éjszakát mindenkinek!


* A könyvkupac tetején egy Hoffmann-kötet.

* * *

2015. november 17., kedd

Békés harcot!

Te azt mondod: Háborút!
Én azt mondom: Békés harcot!
Békés harcot a családi erőszak ellen!
Békés harcot az iskolai erőszak ellen!
Békés harcot az utcai erőszak ellen!
Békés harcot a rendőri erőszak ellen!
Békés harcot a fegyveres erőszak ellen!
Békés harcot minden erőszak ellen filmekben és játékokban!
Békés harcot minden testi és lelki terror ellen!
Békés harcot a háború ellen!
Békés harcot minden álságos béketeremtés ellen!


* * *

2015. november 16., hétfő

Merjünk érezni!

Kár a szóért: a babona rossz. A babona először is ostobaság, és mint minden ostobaság bármikor bármilyen tragédiát is okozhat.
A kérdés inkább az: babona-e minden, ami annak látszik? Biztosíthatom-e azt, hogy az, ami más körülmények között sima babona, nálam hasznos eszköz?
A dolog ilyetén megfordulása nem lenne precedens nélküli. Sok anyag például nagyobb mennyiségben méreg, kis mennyiségben gyógyszer…
Azt hiszen, a babonák nagy része, de akár az előttem átszaladó fekete macska is hasznos figyelmeztető vagy emlékeztető tudna lenni arra, hogy bölcs dolog az óvatosság, a megfontoltság, a tervek újragondolása. Ehhez elég, ha nem döntöm el magamban balgán, hogy e miatt a kedves négylábú miatt szerencsétlenség ér, és nyúlszívűen visszafordulok, vagy esetleg egy gyors irányváltással inkább az utánam jövőre hagyományozom a várható sorscsapást, hanem szinte derülök a néprajzi műveltségem eme mókás gyöngyszemén, közben újra sorra veszem a soron következő feladataimat…
Sok és különféle izgalmat hoznak a számokkal való találkozásaink. Nem véletlenül virágzik évezredek óta a számmisztika, a numerológia, a kabbala… Vehetjük triviális esetnek, ha vásárlásnál egy szám mellbevágóan nagynak, vagy kellemesen kicsinek érezzük. Bonyolultabb a helyzet, amikor ki kell találni a hétem megjátszandó lottószámokat… És megint más amikor „velünk szembe” jönnek a számok, és üzenetüket szeretnénk megfejteni…
Számokkal lépten nyomon találkozhatunk vizuálisan, akusztikusan, intellektuálisan… De kétségtelen, hogy az óraszerkezetek, elsősorban a modernkor digitálisan jelző óraszerkezetek a nagyiparos. Ahányszor ránézünk, annyiszor valamilyen érdekes négyszámjegyű számot. Valóban, nehéz „nem érdekes” négyszámjegyű számot elképzelni, de ha lenne is ilyen, akkor azért lenne érdekes.  Természetesen, ízlés dolga, melyik mennyire érdekes valakinek, érdekesebb-e a 12:34 vagy a 11:11 stb. A lényeg az, hogy naponta több alkalommal is érhet egy ilyen „érdekes” szám megpillantásának az élménye. Apró hétköznapi élmény. De miért ne vegyük észre? Miért ne élvezzük? Miért ne „csapjunk rá”?
Nem, ez nem babona. Ez egy felfokozott érzékenység egyrészt ahhoz, ami körülöttünk van, másrészt ahhoz, ami bennünk van – mint érték, vágy, terv, szándék…
Merjünk észlelni! Merjünk érezni! Merjünk örülni! Merjünk kívánni!
És utána cselekedjünk! Feltétlenül gondolkozva cselekedjünk!


* * *

2015. november 6., péntek

Orrügy

Egy jelenet
- Lehet?
Megszagolja…
- Igen, lehet, természetesen, örömmel!

Egy másik jelenet
- Lehet?
Megszagolja…
- No de kérem, mégis csak, hogy gondolja! Nem! Nem lehet!

Töprengés
Egy jó orr messziről szagolja meg a barátot és a nem-barátot. És nem árulja el magát orra mozgásával.
Nem, nem jó a korrupció. A szó sem. A megfelelő szó: romlottság.
De miért ne legyen az, aki amúgy mindig is kedves, kedvesebb barátaival? Ismeri őket, megbecsüli, megbízik azokban, számít rájuk (nagyon)…
Ne! Ne legyen a nem-barát milliók adójával kedvesebb barátaihoz!
Ne legyen, ne legyen!!! Micsoda ostoba siránkozás!
Közhely: a pénznek nincs szaga. De tessék már tudomásul venni: a szagolásnak sincs szaga! („Bizonyítsd be, hogy megszagoltalak! Kikérem ezt magamnak! De ha nagyon jár a szád, még lesz gondom rád!”)



* * *

2015. október 10., szombat

Az alvás

Élvezd az alvást! Az alvást élvezetté elsősorban a sok kellemes alvásélmény teszi, de tudatosan is tehetsz azért, hogy kialakuljon benned egy erős és tudatos örömérzés az alvással kapcsolatban. Jó, ha boldog rituálévá teszed az ágyba bújást. Minél közelebb van a lefekvés ideje, annál többször gondolj erre, a végén a tényleg lefekvést éld meg mint egy vágy beteljesülését. De utána se hagyd abba az élvezést. Élvezd az ágy nyújtotta kényelmet, biztonságot. Élvezd az ágynemű érintését. Élvezd azt, hogy várnak az elalvás kellemes percei, aztán maga a kellemes, pihentető alvás. Éjjel többször eljutsz egy röpke felébredésig, éppen annyira, hogy felfogd: még éjjel van, alszol, és még tudsz aludni, így átfordulsz másik oldaladra, és máris visszamerülsz az álomba.

Érdemeld ki az alvást! Mozogj rendszeresen, végezz rendszeres fizikai munkát. De az erőteljes munka vagy testedzés legalább 5 órával; a könnyebb testmozgás, mint a nyújtások vagy a séta legalább 3 órával előzze a lefekvést.
Tiszteld az alvást! Csak akkor menjél aludni, ha álmos vagy, ugyanakkor, ha jelentkezik az álmosság, ne késlekedj. Általában 10-15 perc harc után az álmosság ellen, az érzés egy-másfél órára el is múlik.
Alakíts ki egy megfelelő és viszonylag stabil életritmust! Testednek és lelkednek jól kivehető alvásigénye van, figyelj erre. Ismerd meg alvásszükségletedet. Van, aki beéri hat órával, más pedig kilenc óra alvás után érzi kipihentnek magát. Nem jó, ha kevesebbet, az sem jó, ha többet alszol. Feküdj le és kelj fel minden nap körülbelül ugyanabban az időben. Ha körülményeid lehetővé teszik, legyen szokásod egy rövid délutáni alvás is, minden nap ugyanabban az időben. Ez különösen gyermek és idő korunkban fontos. Általában is igyekezz segíteni a belső órád zavartalan egyenletes működését.
Vigyázz az álmodra! Kerüld a különféle izgatószerek (koffein, alkohol, C vitamin) fogyasztását a lefekvést megelőző 6 órán belül. Ne igyjál alkoholt és ne dohányozz, ha már álmos vagy. A sörnek és a bornak sokak számára van álmosító hatása, de ezt se közvetlenül elalvást idd meg. Talán még jobb egy bögre langyos herbatea vagy tej. Lefekvés előtt legalább egy-két órával ne egyjél, de éhesen se menj ágyba.
Jól vesd ágyadat! Jól fogsz aludni, ha az ágyod kényelmes. Ha van lehetőséged reggel vagy napközben tedd ki az ágyneműt, a párnát a napra. Lefekvéskor jól és alaposan igazítsd a matracot, a lepedőt, a párnát.
Gondoskodj a nyugodt alvás feltételeiről! A hálószoba legyen az alvás, a pihenés szentélye: ne vidd be magaddal munkahelyi, párkapcsolati gondjaidat, anyagi problémáidat. A szobában ne legyen nagyon hideg, de ne legyen meleg se. Különösen fontos, hogy a hálószobában legyen sötét, legyen csend. Ne engedj kutyát, macskát az ágyba. Ne felejtsd el kikapcsolni a mobiltelefonodat. Lefekvés előtt szelőztess! Végezz alvás előtt nyugtató tevékenységeket, esetleg vegyél forró fürdőt, tégy fel nyugtató zenét, olvass 10 percet. Majd feküdj le, kapcsold le a villanyt, és tudasd a testedben ketyegő órával: itt az ideje az alvásnak. A nyugodt alvás egyik fontos feltétele az, hogy ha valaki mással alszol egy közös ágyban, legyen jó, harmonikus kapcsolatod. Ha zavaró körülmények jelentkeznek (horkolás, fokozott forgolódás, bármilyen betegség) közösen kellene megkeresni a megnyugtató megoldást.
Aludj, és gyógyulj! Az egészséges életmódhoz a nyugodt alvás ugyan úgy hozzátartozik, mint az egészséges étrend és a mozgás. De az alvás ennél is többet nyújt. Amíg alszol, szervezeted intenzív gyógyító munkát végez. Ezt elősegítheted megfelelő lazítással, meditációval, testkontrollal. Ne szedj altatót, vagy használd azt kivételesen és óvatosan!
Aludj, és old meg problémáidat! Az alvás elengedhetetlen a jó fizikai, mentális és érzelmi kiegyensúlyozottsághoz. Lefekvés előtt fél órával már ne nézz tévét, és ne nézd meg az e-mailjeidet sem. Lefekvés után tisztítsd meg a gondolatoktól az agyadat és készítsd fel testedet a pihentető alvásra. Megfelelő szellemi koncentrációval elérheted, hogy alvás alatt az agyad találja meg problémáid megoldását.
Aludj, és utazz! Alvás közben az álom segít rendet rakni gondolataidban, de el is vihet téged olyan szellemi utakra, amelyekre ébren állapotban nincs esélyed eljutni. Ezt becsüld és tiszteld.
Ébredéskor szánj pár percet az ébredés élvezetére és egy rövid meditációra! Évmilliós életmód eredményeként legjobb a napkelte körül ébredni. Néhanapján, de évente legalább 3-4 alkalommal érdemes külön megcsodálni a napkeltét. Érdemes megismerni a napimádók hagyományait és rituáléit.
 

* * *

2015. október 7., szerda

Göncz: A politika megfeszülhet...

Göncz Árpád:
A politika megfeszülhet, akkor sem tud ellene menni a társadalmi folyamatoknak
Régi, szép hagyomány, hegy ilyenkor ősszel országunk vezető személyiségei jelenlétükkel tisztelik meg egyetemeink tanévnyitó ünnepségeit, emelik azok fényét, okos szavakat intéznek a fiatalokhoz, az idősebbekhez, a sokat (nem eleget?!) látott professzorokhoz, egy kicsit az egész már-már elcsigázott nemzethez. Mostanában – és ez nem szemrehányás – több a pompa, a hagyományőrző kiegészítő, s talán egy kicsit laposabbak a beszédek (Persze, végül is az volt abnormális, hogy „régen” a tanévnyitó KB-titkár vagy miniszter beszédéből illett megtudnunk fontos híreket, tényeket, melyeket ma már a valóban profivá izmosodott lapok „hoznak le’, minden tisztelet és protokoll nélkül.)
A mostani tanévnyitók között az egyik legszebb, legtanulságosabb, és talán az egyik legmeghatóbb bizonyára a Gödöllői Agrártudományi Egyetem ünnepsége volt. A díszvendég személyisége tette ezt az eseményt emlékezetessé. Példaértékűvé, nemcsak politikailag, hanem erkölcsileg is. Követésre buzdítóvá. A történelmi felelősség szempontjából nézve pedig a magyar jövő érdekében megtenni rendelt, józan kiengesztelődés, közös munkára felhívó kéznyújtás meggyőző emberi szimbólumává. Göncz Árpádot a Magyar Köztársaság elnökét ugyanis az az egyetem hívta meg, és várta szeretettel, amely öt egykor, 35 évvel ezelőtt megtagadni, eltávolítani kényszerült.

Szerkesztőségünk természetesen nem csupán az iránt érdeklődött, hogy a Köztársaság elnökében milyen érzéseket kelt a mostani látogatás, hanem az iránt is: miként vélekedik mezőgazdaságunk égető problémáiról.
Trend-Váltó – Elnök úr! Az egyetem, egykori alma matere Önt ma díszpolgárává fogadta. Ez, ahogyan Ön beszédében hangot is adott ennek, elégtétel. Gondolom, ennél is jobb érzés, amit az egyetem fiatal polgárainak a szeméből kiolvashat: az őszinte tisztelet. Csakhogy ezeknek a fiataloknak a helyzete nehéz, a perspektíva beszűkült. Mit kíván nekik, a már végzett és a leendő ifjú magyar szakembereknek?
Göncz Árpád – Szerepet. Nézze, ez „parasztegyetem”, ahol a legtöbb faluról jött, paraszti indíttatású értelmiségieket nevelik. Többek lesznek ők, mint állattenyésztők vagy mezőgazdászok. Többet vállalnak. Akik visszamennek a faluba, korszerű, új szemléletet Is képviselnek. Én hiszek a szövetkezetek jövőjében. Attól függetlenül, hogy hogyan rendezik a tulajdonjogot; milyen formát kapnak, milyen méretűek lesznek a szövetkezetek. Szerintem egy szövetkezetnek akkorának kell lennie, hagy tagjai át tudják tekinteni, tulajdonosnak érezzék magukat. Tehát ellenőrizni tudják, hogy mi történik. A túlságosan nagy méreteknél ez már lehetetlen. Az már alkalmazotti életformát kényszerít az emberre. Itt kialakult egy hagyományrendszer, és bár tűzzel-vassal akadályozták a helyi különbségek létrejöttét, azok mégis újra és újra utat törtek. En azt kívánom, hogy az agrárszakemberek ezeket a helyi sajátosságokat „helyi apostolokként” pártfogolják, bontakoztassák ki, mert voltaképpen ez a hivatásuk, küldetésük.
T-V – A szövetkezeteknek igen erőteljes szociális funkciójuk is van; olyasmi amit – nálunk újabban meghonosodott kifejezéssel – szociális háló”-nak neveznek, s talán még ennél Is több. Most egy ellenőrizetlen átalakulási, már-már szétesési folyamat kezdődhet. Nem sérül-e meg még jobban a falusi i társadalom?
G. A. – De, pontosan ettől félek, és ezért is hívtam fel rá a figyelmet: ne próbáljuk a kialakult, jó hagyományokat szétzilálni. Túltermelési válság van. De azt a szövetkezetet, amelyik a tsz-nyugdíjakat fizeti, amelyik lehetővé tette a kisgazdaságok rendkívül intenzív fejlődését, azt bűn volna szétverni. Gazdává kell tenni a szövetkezeti tagságot, és ki kell vinnünk a szövetkezetekbe az ipari termelést, ami egy picit már ott van. Ez a parasztság már nem az, ami egykor volt. Mentalitásában sem. Mert a falusi társadalom kisvállalkozókból. voltaképpen polgáremberekből áll, akik mezőgazdálkodásból élnek. Ez már semmiképpen sem az a parasztság, amely régen a családnak, a háztartásnak termelt éhszinten. Itt a háromrétegű parasztságot, a zsellér, a szegényparaszt, a zsírosparaszt „hármast” gyakorlatilag helyreállítani, és erre felépíteni a régi társadalmi szerkezetet – nem lehet. Ezzel számolni kell. Most a gondolat- és értékvilág új. Új a mezőgazdasági gondolkodás. Hiszen a mezőgazdaságban 50 év alatt több változott az egész világon, mint amennyi korábban 300 év alatt. Ezt egyszerűen nem lehet nem figyelembe venni. Nem azért mondom ezt, mert valami ilyen szándékot látnék. hanem azért, nehogy valakinek eszébe jusson ezt hinni… mert az emberek hajlamosak a régihez igazítani a maguk képét, a jövőről is. Itt is, sajnos, egy nagy ugrással a XXI. századba kell lépnünk, amely versenytársadalom lesz, és a versenytársadalom kegyetlen. Jelen pillanatban a magyar gazdaság agyonszporrzorált mezőgazdasággal áll szemben. Bizonyos előnyökkel – olyanokkal, mint az olcsó munkaerővel, az olcsó földárakkal – de meg kell állnia a helyét a piacon. Nem vagyok benne biztos, hogy mezőgazdaságunkat teljesen szponzorálatlanul kellene hagyni.
T-V – Önnek személy szerint komoly érdemei vannak a rendszerváltás kivívásában, remélem, nem fogja félreérteni a kérdést. Általában az (akkori) ellenzék, a politika szerepét hangsúlyozzák a rendszerváltásban. Nem gondolja, Elnök úr, hogy itt a perdöntő tényező a magyar társadalomnak az elmúlt évtizedekben elindult polgárosodása volt?
G. A. – Dehogynem. Most is a legnagyobb erő a magyar társadalom polgárosodása. A politika megfeszülhet, akkor sem tud ellene menni a társadalmi folyamatoknak. Itt a társadalmi folyamatok pedig egyértelműen a polgárosodás felé mulatnak.
T-V – Elnök úr, válságos, vészterhes időket élünk. Ön mindig bizakodóan beszél. Mitől ilyen optimista?
G. A. – Néha olvasok történelemkönyveket.
1991. szeptember 9.
Az interjút készítette: Szimeonov Todor


2015. szeptember 25., péntek

Éljen a zene!

Mindig is valamilyen végtelen áhítattal fogadtam magamba a zenét. Áhítattal és őszinte csodálattal. Mert úgy éreztem: a zene nem csak példa a teremtésre, hanem az egyetlen példa az igazi teremtésre. A művészetek között is, de azokon kívül is
Minden más művészetnél ott van a modell. mint ahogy a festő vagy szobrász előtt áll alázatosan és türelmesen. De modell, vagy modellek sokasága lebeg az író, a költő, az építész lelki szemei előtt is. A színész, táncos, zenész, pantomimművész stb. helyzete még távolabb van ettől a csodától. Nem vonom kétségbe a művészet csodálatos varázserejének rendkívüliségét. Fantasztikus tehetség kell egy gesztushoz, egy szó kimondásához, egy pont lerajzolásához – ahogy az öreg barátunk Hokuszai gondolta – mégis ez művészi teljesítmény, és nem a bibliai, vagy ha tetszik: ontológiai csoda, amikor a semmiből lesz valami.
A zene megteremt valamit, ami soha nem volt, és ami élővé, és örökké válik.
De legalább ennek érzetét kelti bennem, és ezért végtelenül hálás vagyok neki.
Közben elgondolkoztam, vagy inkább megdöbbentem: dehát maga az emberi beszéd is a zenéhez hasonló, abban az értelmében, hogy minden új gondolat egy teremtés. Még akkor is, ha egyetlen neológizmust nem csúsztatok bele az új gondolatba, hanem csupa régi-régi szavakból építem fel. Mint a zeneszerző zenéjét zenei hangokból.
És egy utolsó kérdés (ma estére): vajon mi lehetett előbb: a beszéd vagy a zene.
A madaraknál a zene. Bár lehet, hogy náluk egyszerűen még nem különölt el a zene és a beszéd.
Szegény főemlősök: ők bezzeg eljutottak a beszédig, de közben elfelejtettek énekelni…
Mi tagadás, csúcs az ember. Nem csak csúcsragadozó. Hanem csúcsteremtő. Igen, meg kell hagyni: igazi teremtő. Tud lenni. Jobb pillanataiban.
Éljen a zene!



* * *

2015. szeptember 20., vasárnap

Hiányozni fog!

Végül is azt tette, amit egy jó könyvnek tennie kell: érzések és gondolatok sokaságát hozta fel bennem.
Különösen szívbe markoló volt a regény utolsó – két – mondata. Azt hiszem, ebben van ennek a velejéig amerikai történetnek az általános emberi érzéseket feltáró titka.
Közben hogy, hogy nem ez a régi haikum jutott eszembe:

Mindenhez nyúlok…
Megérintem, az megfog…
Mindenség lettem!


De hogy is szól a Rozsban a fogónak (J. D. Sakinger) ez a bizonyos utolsó – két – mondata?
„Ne beszélj soha senkinek semmiről. Mert attól fogva mindenki hiányozni fog.”


* * *

2015. szeptember 16., szerda

A magyar állam csínytevése

Csínytevés: maga a szó is megelőlegezi a megbocsáthatóságot. De az államcsíny más. Az államcsíny súlyos. Súlyos csapás. Többnyire hosszú távú és tragikus következményekkel jár.
2015 szeptemberében a magyar állam államcsínyt hajtott végre: kimondta, hogy a Földnek egy a hatalom által meghúzott vonalán átlépni súlyos börtönbüntetéssel sújtandó bűncselekmény.
És a magyar állam sok milliárd forintot költ arra, hogy ez a meghúzott vonal nem csak jogilag, hanem fizikailag is, rendészetileg is áthatolhatatlan legyen.
Kell-e megértenünk a magyar állam csínyét? Kell-e mentséget keresni rá? Elbagatellizálni?
Valóban, lehet hivatkozni a Kínai nagyfalra. Valóban, lehet hivatkozni arra, hogy nem is olyan régen összevissza vasfüggönyök szabdalták Európát. Valóban lehet hivatkozni, hogy hasonló, sőt félelmetesebb falak állnak ma is sokfelé. Valóban, lehet hivatkozni a rendkívüli helyzetre és az ideiglenes jellegre.
De mindez mellébeszélés, ködösítés lenne. Az állami határvonal „illegális”, magyarán bármilyen átlépésének kriminálizálása a jogban egy szörnyű államcsíny. Egy olyan ellenforradalom, amely a mély és sötét múltba taszít minket.

Ez után az államcsíny után az ember nem tekintheti többé hasonlóan szabad lénynek, mint a határokat nem ismerő állatok, határokat nem ismerő madarak. Az ember rendőrállamok alávetettje – újra…
De micsoda rendőrállamok ezek! Snowden tudja…


* * *

2015. szeptember 9., szerda

Amíg fegyver van a kezedben…

Nem jó érzés olyan országban élni, nem jó érzés olyan világban élni, ahol az emberek vállrándítással, vagy – még rosszabb – egy unott mosollyal mennek el egy ilyen hír mellett.. Nem jó érzés olyan országban élni, ahol egy igényesnek látszó népszerű médium ilyen hírt közöl mindennemű kommentár nélkül, a minimálisan elvárható erkölcsi viszonyulást tükröző szerkesztés nélkül. Ezzel a magatartásával, vagyis tartásnélküliséggel a médium a társadalom agymosásának tevékeny – és bizonyára jól megfizetett – robotosává teszi magát.
Hogy világos legyen felháborodásom, „indignációm” apropója, álljon itt a cikk egésze:

Muszlimbiztos gépkarabélyt tervezett egy amerikai fegyvergyártó
Olyan gépkarabélyt tervezett egy floridai fegyvergyártó, amelyet nem érinthet meg az Iszlám Állam harcosa. A fegyverre ugyanis bibliai idézetet és a templomos lovagok keresztjét vésték. Máris kiváltotta vele az amerikai muszlim csoportok haragját. 
Az AR-15-öst az apopkai Spike’s Tactical nevű cég gyártja. A fegyverre a Zsoltárok könyve 144. fejezetének első mondatát írták fel: „Áldott az Úr, az én kőváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, s viadalra az én ujjaimat.”
Emellett szerepel rajta a templomos lovagok keresztje is – a keresztes hadjáratok szimbóluma. 
A fegyveren három állás van: béke, háború és Isten akarata. 

Csapjon le rájuk a villám

Az ötlet azután született meg, hogy az iraki hadsereg fejvesztett menekülése közben több milliárd dollár értékű amerikai fegyvert hagyott hátra, ami aztán az Iszlám Állam kezébe került.
„Olyan fegyvert akartunk, amelyet ha felkap egy muszlim terrorista, akkor sújtsa őt agyon a villám” – mondta az Orlando Sentinelnek Ben „Mookie” Thomas, a cég szóvivője, aki maga is szolgált a haditengerészetnél.

A muszlimoknak nem tetszik

A fegyvert szerdán mutatták be, és azonnal kiváltotta a muszlim szervezetek haragját. A floridai Amerikai–Iszlám Kapcsolatok Tanácsa arra hívta fel a figyelmet, hogy 2015-ben 205 ámokfutás történt az Egyesült Államokban, és csupán egyetlen esetben volt muszlim az elkövető – számolt be a Haarec című izraeli napilap. 
(Forrás: Origó)
* * *

Eddig az ominózus cikk. Szerintem fölösleges az elemzés. Két dolgot mégis kiemelnék.
1. Jelenleg az emberiség első számú ellensége az, aki vallásháború felé sodorja a világot.
2. Ne ölj! Örülnék, ha minden istenhívőnek legelőször istenének ezen első számú parancsolatára gondolna, bízván, hogy aki isten helyett az emberben, az emberi észben hisz, legalább ennyire szilárdan vallja és hirdeti: Ne ölj!
És lám, mire lehet jó az ostobaság, a gonoszsággal határos ostobaság: az ötlet – továbbfejlesztve – jó.
Ha már eljutottunk odáig, hogy minden doboz cigarettára kiírják: lassan, de ül, hogy, hogy még nem íratjuk a fegyverekre: „Vigyázz, mert öl!” „Gyorsan öl!”
Te, aki fegyvert veszel a kezedbe! Tudnod kell, hogy ártalmas környezetedre, mert élet oltására alkalmas. És tudnod kell, hogy mindaddig, amíg a fegyver a kezedben van, nem vagy biztonságban!


* * *

2015. július 30., csütörtök

Mindennek az ideje

Mi van Perlával, mi történik a bátor kis hullámmal? – kérdezi több olvasó. Hol késik a folytatás?
Bevallom, nekem is hiányzik. Ezt-azt tudom már újabb kalandjairól, töprengéseiről, és magam is feszültem várom az újabb eseményeket, és majd a történet végét. Mert minden történetnek egyszer vége van… És mivel az író is ember, ő sem tud vég nélkül kitalálni folytatásokat. Hiába kitalálná, hogy legyen ez az első vég nélküli történet. Egyszer véget érne a vég nélküli történet…
Erről eszembe jutott, hogy kisgyerekkoromban egyszer a vörös hajú Magdi elkezdett egy borzongató mesét: „Egyszer egy fiú és egy lány ültek egy csónakban a tengerben, és a lány kezdett mesélni. A mese úgy szólt, hogy egyszer egy fiú és egy lány ültek egy csónakban a tengerben, és a lány kezdett mesélni. A mese úgy szólt, hogy egyszer egy fiú és egy lány ültek egy csónakban a tengerben, és a lány kezdett mesélni. A mese úgy szólt, hogy…” Tátott szájjal hallgattam, és azt akartam, hogy sose legyen vége…
Azt hiszem, többször figyelmeztettem a nagyra becsült Olvasót, hogy itt nem kész írásműveket talál, de még egy rendes blogra sem számíthat, ahol a szerző annak rendje-módja szerint kerít egy témát, azután egy másikat stb. Nem, ez valóban más. Nem nevezném látványpékségnek vagy látványkonyhának (hiszen ezeknél is a vendég elkápráztatása a cél). Ez tisztán és egyszerűen egy nyitott ablakú magánkonyha. Bárki, aki erre jár, és kíváncsi, benézhet, láthatja, mi készül, hellyel-közzel hogyan készül. De ez nem a kész művek tárlója. Mi tagadás, ilyenekkel alig tudok dicsekedni. Elkezdett, de be nem fejezett munkák meg százával vár türelmesen sorára. Hogy elkezdésre hány terv, erről jobb most nem beszélni…
Mindennek eljön majd az ideje…



* * *

2015. július 27., hétfő

Várni, tenni

Már nem is emlékszem, mikor és milyen alkalomból mondtam egyszer, és az azután meg is maradt a repertóriumomban: „Évekig tudok várni olyan segítőre, aki kész idővesztegetés nélkül hozzáfogni a feladatokhoz.” Igen, sokszor észrevettem magamban ezt a várakozást… Ami néha nem is volt nehéz, mert igazi türelmetlenségbe vagy nyugtalanságba csapott át… De nem szoktam kiülni, mint a hős a szívbe markoló történetekben, a tengerparti sziklára lesni a soha nem érkező hajót… Tenni szoktam a dolgomat. Lelki nyugalommal. Hiszen hiszem, hogy akkor sem kell bánkódnom, ha csak arra telik életemből, amit egyedül is elvégezhetek,
Ma valami mélyen elgondolkoztatott: valóban várok valakire, valamire? Már hogy ne vártam volna! Vártam segítőre, munkatársra, üzlettársra, útitársra, szervezőre, önkéntesre, tanácsadóra, támogatóra, szponzorra, befektetőre, mesterre, tanítványra. Barátra. Közönségre. Mozgalomra.
Munkaszerződéssel több, mint százan fordultak meg iparomban. Még többen szerzői szerződéssel. Vagy ezren polgári szerződéssel. Másik ezren kézfogással.
Közben várok…
Kire?
A kérdés kíméletlenül túrt-fúrt az agyamban, mert csak jó, igaz válaszra volt vevő.
Akár egy egyetlen, de rokonlélekre várok?
Akár egy egyetlen, de igaz barátra?
Asztaltársaságnyi jó barátokra?
12 tanítványra?
Egy csapat lelkes önkéntesre?
Több száz regisztrált követőre a Facebookon, akiket „Egy millióan a Változó Világért”-nak lehetne becézni? (A Változó Világ Facebook-oldalának jelenleg 2575 „lájkolója” van, köszönjük!)
Valóságos egymilliós mozgalomra, egy új – emberhívő – KALOT-ra?
Meg kellett értenem, hogy a válasz nem maga a puszta választás az opciók közül. A fentiek és a tucatnyi hasonló lehetőség közül bármelyik lehet jó, és egyben végzetes is az igazi célok számára. Ezeket az igazi célokat A civilizáció világosan megfogalmazta, de egyben megfogalmazta azt – igen, bátran mondhatom: drámai – hipotézist, hogy ezekhez a célokhoz, de magának a civilizációnak az átmentéséhez más, legendabeli emberek kellenek: igaz emberek.
Arról vitatkozni, hogy léteznek-e igaz emberek, vagy ez egy merő legenda, oktalanságnak tűnhet. De nem az. Igaz emberek létezése ma már felismert társadalmi-történelmi igény. Ezt tudjuk. Azt viszont még nem, hogy ezeket hogyan kell kinevelni, és főleg milyen civilizációs kapillárisok kellenek ahhoz, hogy azokban az igaz emberek úgy tudjanak létezni, küldetésüket betölteni, mint a vörös vérsejtek a test kapillárisaiban.
Nem, ehhez nem elég (újra) alapítani az Igazak szövetségét.
Nem tűnik járható útnak megalapítani az Igazak Páholyát a Szabad Kőműveseknél, vagy egyenesen az Igaz Kőművesek (vagy Kőműves Igazak) új titkos szervezetét.
Becsületesen be kell vallanom, hogy már teljesen bizonytalan lettem: kit, miért, mivel és hogyan kell várnom…
Most minden időt és energiát arra kell összpontosítani, hogy jobban értsük meg a világot, és ezen belül azt, aminek jönnie kell.
Jobb lenne, ha az, akinek jönnie kell, felkészülve találna meg minket, és nem a várakozástól elcsigázva.


* * *

2015. július 26., vasárnap

A civilizáció 54. – Hányadik a második?

Az Első Világháborút a köznyelv és a szakirodalom sokáig Nagy háborúnak nevezte… Amíg – igen hamar, döbbenetesen hamar – el nem kezdődött a még nagyobb… Vajon ki mondhatta ki először azt, hogy „Második Világháború”?
Az emberiség tragédiája, hogy még tartott minden idők leggyilkosabb őrülete, és már megszületett a földi élet elpusztítására alkalmas isteni fegyver. Megszületett a civilizáció egy sivatagjában, és nyomban megkapta keresztségét a reggeli imájukat elmondott lovagoktól az atombomba. Bevetése napjától az emberek – joggal – rettegnek egy ezzel a fegyverrel vívott utolsó – „Harmadik” világháborútól…
A megzavaródott és a megzavaródó elmék szívesen beszélnek elsőről és utolsóról, legnagyobbról és legkisebbről, kezdetről és végről, „végső” megoldásokról, a történelem „megoldott” rejtélyéről (Marx), vagy egyenesen „a történelem” végéről (Fukuyama).
Komoly, becsületes, néha akár nehéz és fárasztó tanulás, eszmélés a kötelességünk – és az esélyünk. Találóan van elnevezve a szokásos torzítási hajlamunk haloptikának: elnagyolja azt, ami szemünk fókuszában van, a többit kisebbíti és begörbítja, mintha valami gömbakváriumban, valamilyen buborékban úszkálnánk.
Tudni kellene, hogy a Második Világháború valójában a Nyolcszázharminchatodik. És még inkább tudni kellene, hogy azóta is egy tucat világháború dúlt a Földön, de jelen pillanatban is zajlik egy pár, és továbbiak készülnek kitörni.
És ne essünk újra és újra hasonló hibába! Ne higgyük, hogy a közelmúltban vívott nagy ideológiai világháború az első lenne, vagy az lenne a most kibontakozó külön vallási világháború. Akármennyire modernül is hangozzék (különösen az ideológiai és a pszichológiai hadviselés, a kultúrák összecsapása) mindezek is sok százas sorszámot kapnának csak…
Semmi új a Nap alatt, csak a változó világ! Mert mindennek van előzménye, de minden előzmény következményekkel jár, a következmények változtatnak rajtunk, a világon és a jövőn, előre lendítenek utunkon.
Múlt, jelen és jövő gigászi háborút vívnak fejünk fölött. És eközben nagy erők önző érdekből elárulták a jövőt, több résen beengedték a régmúlt rengeteg áldozattal egyszer már legyőzött sötét fantomjait.
Holnap a népek csatája! A hányadik is?


* * *
(A civilizációA civilizáció 365 sorozat része)

2015. július 23., csütörtök

A Mester életszabályai

Nagy örömmel észleltük, hogy bizonyára az életszabályokkal foglalkozó írásaink után a híres-nevezetes Négy barát az Új Kertből is kezdték megbeszélni ezt a témát. Sőt, vállalták, hogy egymás után közzéteszik saját életszabályaikat. Eddig – elsőként – a bátor Kapitány osztotta meg szabályait.
Időközben munkatársunk megbízható forrásból megszerezte a Mester életszabályait, így ezeket most a nyájas Olvasó elé tesszük, bízva abban, hogy a Négy barát ezt elnézi nekünk.
* * *
A Mester életszabályai
1. Ébredéskor szánj néhány percet az ébredés örömének.
2. Jó időben tervezd meg a következő napot, hetet, évet.
3. Különösen figyelj a fontos célokra és a határidőkre.
4. Rendszeresen adjál számot magadnak: mit végeztél, mit halasztottál, mit kell pótolnod, miben mit kell korrigálnod, mit tanultál.
5. Vigyázz a tisztaságra: magadban, és körülötted, emlékezz: nem lehetsz tiszta megtisztulás nélkül, a nagy belső megtisztuláshoz pedig sokszor a könnyek tudnak segíteni.
6. Tested és lelked számára a jó étel, ital, levegő, energia, zene, mozgás, öröm mindennapi táplálék, szükség esetén gyógyszer is.
7. Értelmetlen lenne az örök körforgás, az örök küzdelem, ha mi magunk – külön-külön és együtt is – nem teremtjük meg az értelmét!
8. Ha valami felháborít, alaposan vizsgáld meg a problémát és a lehetséges tetteket a probléma megoldásához!
9. Munkád, tudásod, te magad ma jobb légy, mint tegnap!
10. Vezess munka- és olvasónaplót, jegyzetfüzeteket, különféle tanulmányaidhoz tanulófüzeteket, dossziékat, gyűjtsd a hasznos tanácsokat, bölcs idézeteket; és ebben bátran támaszkodjál az Életútmutató kincsestárára, vegyél át tőle, kínálj fel neki a tiédből!
11. Építsd fel saját hitedet, bátran támaszkodj az Emberhitre, vegyél át tőle, kínálj fel neki a te hitedből!
12. Legyél mértéktartó, szerény, bölcs, békés, türelmes és jó!


* * *