A könyv életútja

Az elmúlt 500 évben, amióta legelőször Európában, majd hamarosan szerte a világon a könyvkészítés iparrá vált, a könyvek 99%-a nyomdákban születik, a fennmaradó 1% különféle könyvkészítő vagy könyvmásoló műhelyekben. Innen a könyvek útja a könyvkereskedők boltjaiba és raktáraiba vezet. Hosszabb-rövidebb dokkolás után a könyvek új gazdákra lelnek, magán, intézményi vagy közkönyvtárak részéve válnak. Néhány év vagy évtized után a használat, a világ változása vagy valamilyen szerencsétlenség, akár éppenséggel a gazda halála elhozza a könyv életének utolsó szakaszát, a kallódás-porladás időszakát. És a végén maga a vég: a könyv a tűzbe vagy a szemétbe kerül, esetleg egy könyvzúzdába vagy egy feldolgozó üzembe, ahol újra papírt készítenek belőle.

A könyv feltalálására és használatára olyan büszke lehet az ember, mintha ő fedezte volna a vörös vérsejteket. Hiszen a könyvek szállítják a társadalom szervezetében a tudáshoz szükséges oxigént. Könyvek nélkül az emberiség egy év alatt megfulladna. Ehhez képes a könyvek meg nem kapják meg azt a törődést és azt a tiszteletet, amellyel nekik – és magunknak! – tartozunk. Ha megadnánk, jobbak, gazdagabbak, méltóbbak lennénk emberi mivoltunkra!

De hogyan kellene jobban törődni, és főképpen jobban megadni a végtiszteletet a könyveknek?

Családi könyvtárolók

Régi – és helyes – szokás, hogy a család valahol a házban, esetleg a padláson vagy a pincében egy zárt szekrényben vagy ládában tárolja az elhasználódott vagy más okból eltett könyveket. Ezt nevezhetjük családi (vagy magán) könyvtárolónak. Azt nem kellene kötelező megoldásnak tekinteni mindenki számára, akinek a házában előfordul könyv. A legtöbb esetben az ilyen példányok még jól elférnek a magánkönyvtár (vagy könyvespolc) egyik végében. Ha viszont már szúk a hely könyveink számára, vagy bármilyen okból hozzánk kerül egy nagyobb – megmentendő – könyvmennyiség, amely ráadásul nem felel meg maradéktalanul érdeklődésünknek, ízlésünknek stb., akkor egy ilyen könyvtároló kialakítása elkerülhetetlen. Közben fontos óvni is azt víztől és nedvességtől, a portól, a tűztől, no meg az egerektől is („az egerek kritikájától”).

De mi is lehet a sorsa egy ilyen családi könyvtárolónak, a benne elfekvő könyveknek? Az időtlen őrzésnek több alternatívája is van, csak egyet nem lenne szabad tenni: kidobni a szemétbe a könyveket. Érdemes emlékezni, hogy gyermekünk-unokánk számára turkálni a padláson egy ilyen könyves ládában izgalmasabb és hasznosabb is lehet, mint egy tengeri kaland során felfedezett kincses ládában. Tehát amíg van lakója a háznak, lakásnak, őrizhető a könyvtároló.

Sőt, érdemes meglétével számolni, időnként kutakodni benne, néhány könyvet visszavenni a könyvtárba, onnan néhány fölöslegessé vált példányt pedig kitenni a tárolóba.

Más praktikus lehetőség időnként kihívni egy antikváriust. Ez egyre ritkább szakma, de még szép számmal találhatók megszállott könyvkereskedők. Ha több tucat, vagy több száz kötetet tudunk felkínálni nekik, szívesen és ingyen kijönnek, kiválogatják a számukra értékes könyveket (ez rendszerint a készletünk töredéke lesz), és azokat helyben készpénzzel kifizetve, elviszik. Ilyenkor nem árt résen lenni, mert megtörténhet, hogy könyves ládánk valóságos kincseket is tartalmaz. Sajnos ez a csatorna nem alkalmas, hogy megoldja a tárolt könyveink sorsát, a kereskedelmi szempontból értéktelennek ítélt példányokat az antikváriusok ingyen sem viszik el.

Amit még tehetünk: felajánlhatjuk a könyveket könyvtáraknak, idősotthonoknak, szeretetszolgálatoknak, civilszervezeteknek, vagy éppenséggel könyvszerető barátainknak.

Akinek van kedve ehhez, megpróbálkozhat a könyvek kiárusításával bolhapiacokon.

Ma már hasonló megoldásokra sokkal hatékonyabb lehetőségeket teremt az internet. Azon kereshetünk vevőket, cserebere-partnereket. Idővel ott bizonyosan egyre több ilyenekre szerveződött hálózatok is segítségünkre lesznek.

Intézményi könyvtárolók

A használhatatlanná vált könyvek tárolásáról nem csak a magánszemélyeknek, hanem hasonló formában minden könyvgazdának, különösen könyvtárat üzemeltető szervezetnek kellene. Ebben jó példával élen illene járniuk az iskoláknak és a közhasznú szervezeteknek.

Könyvmenhelyek

Akármilyen sűrű hálózat is alakulna családi és intézményi könyvtárolókból, azt nem lehetne megakadályozni, hogy az elfekvő könyvek itt-ott túl ne csorduljanak, vagy felelőtlenül a kuka mellé vagy az utcára ne kerüljenek. Ilyenkor tölthetné be pótolhatatlan szerepét a könyvmenhely. Ma már a Földön ezerszámra találhatók kutyamenhelyek. Szerencsétlen négylábú barátaink meg is érdemlik ezt a segítséget. De nem még fontosabb barátaink a könyvek? Most is akadnak a Földön hagyományosan könyvtemetőknek hívott, valójában könyvőrző helyek, főleg vallási közösségek, kolostorok gondozásában. Nehéz is felmérni mekkora szerepük volt a régmúlt feltárását szolgáló dokumentumok megőrzésében. Csakhogy a mai világ számára másfajta közösségi könyvmenhelyekre lenne szükség. Mindenekelőtt olyan helyek kellenek, amelyek számára egyetlenegy szakrális szempont van: a könyv fogalmában rejlő szentség. Nehéz feladatnak ígérkezik ez, de mivel egyetlen társadalom sem életképes, ha egyes pontokon a piaci racionalitást nem írja felül a közösségi érdek, lehet, és fontos bízni a sikerben.

Hogyan működhetne egy ilyen könyvmenhely? Gyakorlati megfontolások miatt arra kell gondolni, hogy egy könyvmenhely nem tudna zavartalanul működni társbérletben egy könyvkereskedéssel, vagy éppenséggel egy antikváriummal. Ugyancsak külön (távol) kell szervezni ezt egy bérraktártól, mert a könyvmenhely nem lehet a kiadók és könyvkereskedők elfekvő készleteinek ingyenes megoldása.

Így bizonyára egy könyvmenhely ilyesmi házirend mellett – és önkéntesek lelkes csapatával – tudna jól működni:

- egy személy egy alkalommal legfeljebb 10 könyvet adhat le ingyenesen,

- egy személy egy alkalommal legfeljebb 2 könyvet vihet el ingyenesen,

- ennél nagyobb mennyiségek leadását vagy elvételét a könyvmenhely regisztrációhoz, és esetleg valamilyen kisebb költségtérítéshez vagy adományhoz kötheti.

Könyvtemető

A legnagyabb tisztelet és a leggondosabb őrzés mellett is a tengernyi könyv egy részétől el kell búcsúznunk. Meglepő módon az emberiség még nem alkotta meg ennek méltó rituáléját. Ahogy említettük, az elmúlt évezredekben működő könyvtemetők valójában a mi fogalmaink szerint könyvmenhelyek. És mondani sem kell, hogy a könyvek elégetése – éppen az európai történelem néhány gyalázatos időszaka miatt – vállalhatatlan megoldás. Ésszerű és elkerülhetetlen megoldás a könyvek ipari újrafeldolgozása, amelyet itt elhallgatni, vagy akár elvetni szemforgatás lenne. Ezt tudomásul véve, mégis fontosnak tartjuk, hogy szülessenek új, tiszteletünket tanúsító, emberi öntudatunkat erősítő könyvtemetési rituálék is.

Egy ilyen rituálé lehetne egy facsemete elültetése oly módon, hogy az erre kiásott gödörbe körbe rakjuk a könyveket, a gödör fél magasságáig, és közepébe helyezve a facsemetét, betemetjük a könyveket. Ezt időszakosan megismételve olyan könyvtemető-liget születne, ahol tudhatjuk, hogy a fák leveleiben ott vannak az eltemetett könyvek lapjai…

* * *