2014. július 31., csütörtök

Szabad Gázai Állam?

Kapitány – Napok óta feldúlnak a hírek az újabb háborúról Gázában…
Professzor – Azt hiszem, így van minden becsületes emberrel ezekben a szörnyű napokban. De az igazi botrány, vagy tragédia az, hogy alig hallatszik a sok millió becsületes ember hangja…
Mester – Megértelek, kedves professzorasszony, valóban az ember elvárná, hogy ilyen gyalázatra tömegek menjenek le az utcára, harcoljanak, blokád alá vegyenek intézményeket, sztrájkoljanak, bojkottáljanak… Sajnos, elmúltak ezek a bátor és mozgalmas idők, az emberek elfáradtak, elfásultak, megijedtek, elveszítették hitüket… Azt hiszik, tehetetlenek, pedig igen sokat tehetnének. Most a távoli áldozatokért, majd saját magukért is… Ugyanakkor legyen fülünk az igaz hangokra! Bizony sokfelől hallok igaz hangokat. Hallok igaz zsidó és igaz muzulmán és igaz keresztény hangot… Az előbb olvastam Ronnie Kasrils, Nelson Mandela harcostársának megindító szavait… Nem, nem csend, hanem zavarodottság és tanácstalanság van…
Kapitány – Meg iszonyatos indulatok, de legtöbb helyen azokat kíméletlenül elnyomják…
Doktor – Nem kételkedem jó érzéseidben, jó barátom, de vegyük már észre, hogy most mindenki megrendülten beszél a gázai áldozatokról, egy kicsit hasonlóan, ahogy szerte a világon a szélsőségesek, de az elmúlt hónapokban senki nem tiltakozott a gázai terroristák rakétái ellen, amelyek rettegéssé és pokollá teszik sok százezer izraeli életét, és nem kevés áldozatot is szedtek…
Kapitány – Mindenkinek, így Izraelnek is joga van az önvédelemre. Ezt senki nek vitatja! De ekkora aránytalanság, ez már vadság, ez elfogadhatatlan a mai világban!
Professzor – Nem beszélve, hogy elfogadhatatlan a média által tanúsított aránytalanság a bűnök kezelésében. Ez nem egyszerűen szakmai baki vagy morális otrombaság. Ez bizonyíték a világunk hamisságára. És ha hamis a világ, és a vezetők egyetlen egy szavát, egyetlen egy cselekedetét nem lehet annak hinni, aminek beállítják, itt baj van, itt nagyon nagy baj van. A világ, és ezen belül a szabad világ szörnyű utat járt be a vietnámi háborútól a mostani „béketeremtő” és „antiterrorista” akciók tucatjaiig. A vietnámi háború mocskos volt, de a világ valamennyire becsületes és hiteles. Mára a háborúk és béketeremtésnek hazudott akciók ugyanolyan mocskosak, de a világ is azzá lett! Mocskos, hazug, embertelen és vad…
Mester – Keserű szavak ez, kedves barátaim, de sajnos, sok igazság van azokban… Ezzel együtt én töretlenül hiszek az emberben és az emberi jóságban. Győzni fog az, mert minden szívben van valami, ami mozgósítható, ha helyesen beszélünk, és helyes irányba mutatjuk a kiutat. A gázai tragédia is megoldható, jó akarat esetén 24 órán belül! Mindenek előtt látni kell azt, hogy súlyos hiba a gázaiakat hibáztatni örültségükért. Elkeseredett cselekedeteik az érthető elkeseredés eredménye. Elkeseredésük oka pedig a jogtalan és embertelen blokád! Száz alagutat fúrtak a szerencsétlenek? De hát miért nem nyittok száz határátkelőt? Az elkeseredett gázai bizony beáll terrorista. De higgyétek el, sokkal boldogabb lenne ő ügyes kereskedő. Miért nem engeditek meg nekik, hogy szorgoskodjanak, iparkodjanak, kereskedjenek, turistákat fogadjanak, tanítsanak, gyógyítsanak, programozzanak? A gázai övezet egy sok ezeréves vidék, amely életképes kisállam lenne két baráti állam szomszédságában. Kár beleerőltetni a ciszjordániai Palesztinába, és főleg kár, pontosabban mondva bűn húzni ezzel az időt…



* * *

Munka, bér, közteher

A munka, annak bére és amannak közterhe: bizony fontos, ám összetett, bonyolult kérdések… Vagyis olyan terület, ahol a demagógia magabiztosan mozog.
A demagógiának pedig kemény feladata van: nem gyerekjáték a népet elbüvölni. Mert a nép befolyásolható, de nem vesz be mindent. Különösen, ha rossz hangulatban van. Tehát legelőször is, gondoskodni kell a jó hangulatáról. Sok ezer éves kipróbált recept: kenyeret és cirkuszt neki. Azt ráerősítünk egy továbbival is: ott az ellenség! Utána jöhet a kifinomult posztmodern, sőt, a posztposzt demagógia…
Csökkentsd a gazdagok adóját. Annyi százalékot vonj le pofátlan – ó, múló divatok – fizetésekből, mint amennyit a minimálbérért gürcölő többségéből, utána az ellenzéki kritikák hallatára játszd el az elájulás nagy jelenetét: „Adóztatni a munkajövedelmeket? Soha! Soha! Soha! Csak testemen keresztül!”
Mi több, merünk még merészebbeket is álmodni: még lejjebb kellene vinni a szent munkát terhelő szentségtelen adó kulcsát! (Mellesleg ez a forradalmi ábránd távolról sem olyan eredeti vagy merész: több országban, így például Bulgáriában is hosszú évek óta a személyi jövedelemadó egységesen 10%. Hiába az úri szemforgatás nem hungarikum…)
A Változó Világ Mozgalom évekkel ezelőtt javasolt egy ésszerű és igazságos modellt a személyi jövedelemadóra, amelynek lényege a három logikus, szinte kézenfekvő sáv. Az első, az állampolgári, mindenkit terhel, aki jövedelemre tesz szert. A középső, a szolidaritási, csak azokat terheli, akiknek jövedelme meghaladja az aktuális átlagjövedelmet. Végül a felső, a kiválósági, azokat terheli, akik a legmagasabb megszolgált jövedelemnél is többet keresnek.
No de melyik is a legmagasabb megszolgált jövedelem? Ez természetesen jelképes döntés lenne, a társadalom önálló jelképes döntése. Nem kellene olcsó populizmusnak tartani, ha a döntés az lenne: a legmagasabb megszolgált jövedelem egy bányász fizetése. De talán mégis az lenne méltóbb döntés, ha a köztársaság első emberének fizetését tartanánk ennek a mércének.
Ebben a koncepcióban meglehetősen egyértelműen kimondtatik, hogy az egyeztetett mértéket meghaladó jövedelem nem, és nem is nevezhető munkajövedelemnek. Azt munkajövedelemnek nevezni a törvény egész szigorával kellene üldözni…
Nem közgazdasági indokok alapján, de még igazságossági okokból sem tartom fontosnak, de különösen fontosnak tartok egy húsz évvel ezelőtt tett javaslatomat, hogy az állami elit februárban, az év legrövidebb havában egységesen csak a minimálbért kapja meg. Ó, nem lesznek ők kénytelenek ebből a pénzből megélni abban a hónapban, akad tartalékuk. De érezzék meg, mit jelen, ennyi pénzt kapni fizetéskor. Nem nagy lecke, de több a semminél. Pedig komoly iskolát kell biztosítani nekik, ahogy az egész társadalomnak.
Igen, több büszkeségre kellene tanítani a népet, és több alázatra a vezetés szolgálatával megbízott embereket. Ugyanezt a célt szolgálja az a másik régi javaslatom, hogy amikor az országgyűlés – az alkotmány fontos hagyományainál fogva nyilvános – ülése megkezdésekor a kijelölt páholyba belépnek a népet képviselő látogatók, mindenki álljon fel.

Nem erős az az ország, amelynek erős az államgépezete, de gyenge a népe. Erős az az ország, amelynek erős, szorgalmas és büszke a népe, fegyelmezett, becsületes és alázatos az államgépezete.