A gyermek ígéret, a felnőtt magyarázkodás...
Szimeonov Todor: Aforizmák, idézetek
2014. június 30., hétfő
2014. június 29., vasárnap
A politikai oldalakról
Kapitány –
Ma már kapkodom a fejemet: a baloldal baloldalisággal vádolja a jobboldalt, a
jobboldal azzal vág vissza, hogy a baloldal jobboldali…
Doktor –
Közben ez egyáltalán nem tűnik a közeledés jelének, hiszen egyre dühödtebben
becsmérlik egymást…
Professzor
– A legabszurdabb valóban az, hogy a baloldal legélesebb támadásait a jobboldal
baloldalinak kikiáltott intézkedései váltják ki, és fordítva.
Kapitány –
Igen, ez, ami számomra megmagyarázhatatlan. Itt régóta nincs szó a másik
egyszerű címkézéséről, hanem tömény gyakorlati politikáról. A jobboldal a
bankok húsába mar, a baloldal bőszen védelmezi a bankokat… Feje tetejére állt
volna a világ?...
Professzor
– És még rá sem kérdeztél a liberalizmusra!
Doktor –
Szerintem egyedül az őrzi eredeti helyét és irányvonalát…
Kapitány –
Csupáncsak szünet nélkül köti elvtelen kompromisszumait hol a baloldallal, hol
a jobboldallal…
Professzor
– Szerintem az jobban bukik a baloldalra, mert az befolyásolhatóbb, hiszen jó
ideje teljesen apátlan.
Kapitány –
Kötöget az rendesen üzleteket a jobboldallal is, mert tudja, hogy ott lehet
igazán zsíros üzleteket kötni… De akármi is legyen a három imposztorral, nem
értem ezt a politikai zűrzavart… Van ennek valamilyen mélyebb magyarázata?
Mester – A
bal- és jobboldal kategóriája a konventben, a francia forradalom parlamentjében
született, és ha igazi politikai zűrzavart és pálfordulást akartok látni, hát
ennek a gyülekezetnek dicső történetét érdemes tanulmányozni. Ugyanakkor nem
véletlen, hogy a fogalompár ennyire szívósan fennmaradt több mint két
forradalmi évszázadon át.
Kapitány –
De ki baloldali, és ki jobboldali.
Mester – A
társadalom egésze bonyolult szervezet, és ezerféleképpen lehet tagolni. De van
neki egy tényszerű és szükségszerű megosztása. Felismeréséhez azt is látni
kell, hogy minden társadalom piramisszerű képződmény. Széles és stabil alapja
az, amit népnek vagy plebsznek nevezünk. A másik, felső végében van a piramis
csúcsa.
Professzor
– A társadalom uraival…
Mester –
Végül a kettő között van egy sajátos, sokarcú és nehezen körülírható réteg,
mondhatjuk az egyszerűség kedvéért úgy, hogy a szabadok osztálya. Az én
értelmezésemben a baloldaliság, a középutas liberalizmus és a jobboldaliság alapvetően
a társadalomnak ezt a hármas megosztását tükrözi. A baloldaliság mozgalma a
nép, a liberalizmus eszméje a szabadok, a jobboldaliság az urak érdekeit
szolgálja. Persze közben minden egyes ambiciózus politikus és ideológus azt
hajtogatja, hogy ő, bizony, az egész társadalmat képviseli.
Kapitány –
Nem vitás, hogy az a szó, hogy úr, sokak számára félelmetes, vagy akár gyűlöletes.
De szerintem könnyű belátni, hogy nincsen társadalom vezetés, és így vezetők nélkül! A történelem
akadnak kegyetlen és ostoba diktátorok, de hát ezért születtek nemes célok és
eszmék, nem ritkán éppen a társadalom vezetésére vállalkozókban vagy az ő
támogatásukkal. És mondanom sem kell, hogy a jó vezető mindenkor jellemzően a
társadalom egészét kívánta, és kívánja szolgálni. Az viszont teljesen érthető,
hogy a múltban illuzórikus volt az, hogy egy jó király az egész emberiség
boldogulásával foglalkozzon. Neki saját népe sorsával kellett foglalkoznia, és
ebbe igenis belefért a hadviselés is.
Professzor
– Szép népmese a jó királyról, és hogy kerek legyen a népámítás, megengedjük a
rossz király felbukkanását is! És ki felelős az iszonytató igazságtalanságért a
Földön, a néptömegek kegyetlen kizsákmányolásáért? Ez a néhány deviáns rossz
király, vagy az egész elnyomó úri osztály, királyokkal, főpapokkal,
főhatalmasságokkal együtt? Én könnyen el tudok képzelni egy társadalmat parazita
arisztokrácia vagy plutokrácia nélkül, de ti el tudtok képzelni egy társadalmat
nép nélkül? És mi a különbség nép és társadalom között? Ki más lenne méltóbb a
társadalom egészének képviseletére, mint a nép? Van-e normális társadalom a világon,
amely ne deklarálná: a népből, a néppel, a népért?
Doktor –
Ám tudjuk, mit ér ez, és minden hasonló jelszó… Az leginkább eszköz a politikai
manipulálásra, politikai harcok szítására. Közben be kell látni, hogy azok a
szép utópiák, amelyek az uralkodók és mindenféle népboldogítók szemei előtt lebegnek
hamisak, zsákutcába vezetnek. Egy út áll az emberek előtt, és ez az út az,
amelyen a szabad emberek már évezredek óta járnak, nem nehézségek és áldozatok
nélkül. De a szabad emberek azok az úttörők, aki felkutatják a mindenki számára
járható, a helyes utat. Szabadságukkal, a szabadságért való
elkötelezettségükkel ők azok, akik képviselik a jövő társadalmát. Igen, nem jó
a társadalom megbontása. Semmi szükség korlátolt vagy éppen gonosz uralkodókra,
nem hiányzanak a szenvedő és nélkülöző kivetettek tömegei. Amire vágyunk, az
kicsiben fellelhető a szabadok életében, ezért ők, mint egy minta, és mint egy
eszme képviselik igazán a teljes társadalmat.
Mester –
Bevallom, nem csak figyelmesen, de igazi megrendeléssel hallgattalak titeket. Remélem,
hogy ti is legalább ennyire figyelmesen hallgattátok egymást, mert fantasztikus
feladat vár most ránk: összegyúrni ezt a három igazságot, ezt a három világnézetet,
és megtalálni a kiutat a társadalom számára.
2014. június 27., péntek
Reménykeltőek akarunk lenni!
Egyik
barátom tegnap megosztott oldalán egy gúnyrajzot. Földönkívüli felkiált: „Azt
akarod mondani, hogy ezek ismerik a napenergiát, a szélenergiát, a geotermikus
energiát, a vízenergiát, a plazmát, a kvantumokat, és ölik egymást az olajért?
Ezek idióták. Reménytelek! Nem tudunk segíteni!...”
A villanyautó százéves ábránd. Az utolsó egy-két évtizedben viszont
konstruktőrök és gyártók már dolgoznak rajta, elszántan fejlesztenek, ígéretes
híreket kommunikálnak… De miért kellett várni ilyen sokáig, és miért ma sem
lehet komolyan venni a benzinautó közeli kiszorítását az utakról?
Szerintem ennek két oka van. Az egyik a kőolaj lobbi ellenállása, a másik a
villanyautó-fejlesztés elhibázott stratégiája. De mi is a gond a stratégiával? Mindenekelőtt
az, hogy a cél olyan akkumulátor kifejlesztése, amely kellő időre teszi
lehetővé az autó használatát, hiszen az csak így lesz hatékony és kényelmes. Ugyanis
ha az akkumulátor lemerül, azt újra kell tölteni, ami nem olyan rövid művelet,
mint az autó tankolása. Időközben születnek eredmények a gyorstöltésű
akkumulátorok fejlesztésében, de az igazi sikerhez, vagyis egy gyorstöltésű és
olcsó (!) akkumulátor megalkotásához igen hosszú évekig kell várni.
Mi lehetne a megoldás? Meglehetősen egyszerű: a lemerülő akkumulátort nem
újratölteni kellene, hanem cserélni töltöttre. Így nem áramtöltő állomásokat
kellene létesíteni a villanyautók elterjedése érdekében, hanem akkumulátort
cserélő állomásokat (amelyek közben folyamatosan töltenék is a lecserélt
akkumulátorokat). Ehhez az kellene, hogy ezekre a – kívülről és könnyen, akár
automatikusan – cserélhető akkumulátorokra egységes autómárka-független
szabvány szülessen (ami nem jelent műszaki problémát, legfeljebb az üzleti
érdekek és a szokásos presztízs szempontok harcát hozhatja).
A fejlesztési stratégia ilyen korrekciójával és egy ésszerű együttműködéssel
biztosítani lehetne, hogy a villanyautók egypár éven belül elhódítsák az
utakat.
Minden elvesztegetett év bűn. Bűn elégetni a Föld szerves kincseit. Bűn
mérgezni levegőnket.
Drága minisztereink! Még drágább vezérigazgatóink! Nem lenne jobb a bűn
helyett egy közjó siker? A kulcs most ajándékban adatott. Csak cselekedjetek!
2014. június 22., vasárnap
Egy pesti ábrándjai a közösségi közlekedésről
Előbb
voltam én, azután Budapest (mármint az én életemben)... Ebből hamar nagy szerelem kerekedett. Mi
több, később a családba került: a Budapesti Útmutató és Címtár feltámasztott új
folyama lett a jegygyűrűnk.
A vendégszerető város szerető vendéglátása és édes – cukrászdai – élete volt kedvenc
találkahelyünk. De bimbóztak ötletek a közösségi élet- és értéktér, az
idegen-vendégforgalom, a városarculat és hangulat gazdagítására is. Milyen jó
lenne összeírni ezeket! – biztatott nem egyszer Balázs mester, egy igazi,
felejthetetlen barát…
Közben azért levegőt is veszek, veszünk, utazok, utazunk. Hát ezzel,
bizony, nagy gondok vannak (meg voltak is, meg lesznek is).
Tehetek ez ügyben
valamit?
Annyit mindenképpen igen, hogy gondolkozom, aztán az illetékesek
döntsenek, cselekedjenek, ha jónak látják…
Budapest közösségi közlekedése összességében jó, és mindenki jobban járna,
ha ezt többen használnák. Magam nem szeretek a városban autózni, de látom, hogy
sokan nem szívesen mondanak le erről a vélt kényelemről vagy még inkább vélt
presztízsről. Persze, a rögzült autósok nagy része nem is vesz utazási
bérletet, így még körülményesebb alkalomadtán közösségi közlekedésre váltani.
Bizonyosan nem lenne egy népszerű intézkedés, de mégis előnyös lenne, ha a
gépkocsi-tulajdonosok számára kötelezővé tennék a bérletvásárlást. Ezt akár úgy
is lehetne megoldani (jogállami megfontolásokból), hogy a bérlet ára benne
lenne a névleg megnövelt súlyadóban. Mindenki elvégezhet magának egy gyors becslést: egy ilyen
intézkedés nyomán hány autóval kisebb lenne a pesti forgalom?
És ha már a bérletnél tartunk. Pest csibész urbánus képéhez tartozó
bliccelők nem csak tetemes kárt okoznak a BKV-nak, hanem egy egészségtelen
magatartást is konzerválnak. Botrányos következménye ennek a jelenségnek a fiatalok
„kiemelt kezelése” a jegyellenőrök részéről. Ennek egyszerűen és ésszerűen úgy
lehetne elejét venni, ha a nappali tagozaton tanulók számára hasonlóképpen
kötelező lenne az utazási bérlet.
Végül pedig érdemes még a bliccelők jelenleg érvényes – elképesztően magas
– pénzbüntetéséről szót ejteni. Ez is egy beszédes példája a Magyarországon ma uralkodó
mértéktelen, sok esetben embertelen büntetésőrületnek. Sokkal emberibb lenne, ha
a büntetés tartalmazná egy megvásárolandó bérlet árát és e fölött már csak egy
jelképes bírságösszeget. Így legalább biztosítható lenne, hogy az érintettnek egy
hónapig nem is lenne alkalma a bliccelésre. A visszaesők részére pedig inkább a
BKV-nál eltöltendő közmunkát kellene előírni (illetve indokolt esetben
pszichológiai segítséget is).
Persze, nem elég, ha többen utaznak a közösségi közlekedéssel, az is fontos
lenne, hogy az kényelmesebb és kiszámíthatóbb legyen, és főleg, hogy kevésbé
szennyezze városunk levegőjét. Ebben sokat segítene a remélt váltás autóról
közösségi közlekedésre, de még többet jelentene a korszerű villanyhajtás egyre
szélesebb alkalmazása. Lelki szemeim előtt már megjelent egy korszerű troli,
amely egyedüli járatként a Rákóczi út-Kossuth utca tengelyen füstmentessé tenni
a levegőt a belváros szívében. Ugyan bántott a troli vezeték nem éppen szép
látványa, de – mint gyakorlott feltaláló – máris megtaláltam a megoldást:
csupáncsak olyan akkut kellene szerelni a trolik tetejére, amelyek a
megállókban feltöltődnek. Őrültség? Hát, hamar rájöttem, ezt előttem már
sokfelé kitaláltak (például Svájcban), de ennél is elképesztőbb újdonságokkal
lehet találkozni.
Abban az egyben biztos vagyok, hogy valamilyen hasonló megoldás
gazdaságilag is megtérülne Budapest számára, a városlakók egészsége számára
pedig áldás lenne.
Városi szinten viszont azzal lehetne döntően javítani a helyzeten, ha
közösségi-közlekedésbarát és intelligens forgalomirányítás fejlődne ki. Például
lehetővé kellene tenni, hogy a közeledő busz vagy villamos zöldre váltsa a maga
számára a jelzőlámpát. Bár biztos ez is ki van találva sokfelé a világon…
2014. június 18., szerda
Ahogy én látom a könyv jövőjét
Először
is látom a könyv jövőjét. Könyv lesz, mert a könyv jó barát. Igazi barát, és
igazi egyéniség. Igen, a jövőben bizonyára minden művelt embernek – és sokan
másoknak is – lesz e-olvasója, amelyben tárolva lesz több ezer kötet. Több
millió kötet pedig bármikor letölthető lesz. Az e-olvasó is barátságos, puha
bőrkötésű, könnyű, kényelmesen olvasható ragyogó napsütésben és vaksötétben is,
kiváló élményt nyújt okos trükkjeivel.
A régi, hagyományos papírkönyv viszont nem csak barát, hanem egyéniség. Szoktak
emlegetni a könyv papírszagát. Szerintem ennél is fontosabb a könyv egyedi
külsője: borítóképe, címe, gerince, vastagsága. Egy könyvkupacban is nyomban felismerem
kedvenc kötetemet. Jó kettesben maradni vele.
Az, hogy körbe vegyenek kedvenc könyveim a jövőben még kevésbé lesz luxus,
ezért a nagyszerű e-olvasó ellenére – mellett – megmarad a papírkönyv is. Sőt,
hiszem, hogy egyre több embernek egyre barátja, könyvbarátja lesz. Ehhez egy igazi
könyvkészítési forradalmat várok. Ma már nem újdonság a digitális
könyvnyomtatás, de ez a folyamat – legalább egyelőre – megrekedt egy ipari
vágányon. A jövő viszont bizonyára hamarosan elhozza az olcsó otthoni
könyvnyomtató gépet. A digitális nyomdagépek megjelenésekor sokan, főleg a
könyvszakmai lelkes szakemberei olyan gépekről kezdtek álmodozni, amelyek a
könyvesboltban megrendelésre készíti a könyveket.
Magam ilyennel még nem találkoztam, de valahol biztosan létezik. A világ
nagy, mindenre van példa. Ezzel együtt, ha tetszik, ha nem, el kell fogadni,
hogy jelenleg a digitális nyomdagépek 99%-a százaléka nyomdákban működnek.
Ugyanakkor ismerjük az elektronikai ipar lendületét. Rövid időn belül elérhető
lesznek a házi használatú nyomdakészítő gépek. A könyv lapjainak nyomtatását ma
is meg lehet oldani gazdaságosan és kiváló minőségben ilyen házi használatú
nyomtatókon. A könyvkészítéshez viszont a lapok összefűzése vagy
összeragasztása és a bórító ráhelyezése az, ami még bonyolult művelet egy házi
gép számára. Éppen itt várhatunk komoly áttörést. Különösen ígéretes és izgalmas
lehetőségeket biztosít a legújabb innovációja: a háromdimenziós nyomtatás.
Ezzel biztosan fantasztikus keménytáblás borítókat lehetne készíteni
könyveinkhez. Ezzel a könyvek házi készítésének minden kihívása megoldódik, már
csak azt kell kivárni, hogy egy ilyen házi könyvkészítő gép ára ne legyen több
10-20 könyv áránál.
Egy ilyen gép segítségével lassan-kényelmesen feltölthetjük házi
könyvtárunkat pontosan azokkal a könyvekkel, amelyekre kíváncsiak vagyunk, nem
függve se a kiadók kiadási terveitől, sem a könyvesboltok készletétől…
Mi tagadás, ez a forradalom el is fogja temetni a hagyományos könyvesboltokat.
Szerencsés esetben ezek átalakulhatnak hangulatos sarki kávézó-könyvtárakká,
így a köztérnek nem kellene, hogy szegényebbé váljon.
De a lényeg: hiszek a könyv jövőjében. Csodálatosnak látom. Egy
fantasztikus e-olvasó a zsebemben és egy fantasztikus baráti társaság az
otthoni könyvtáramban!
2014. június 15., vasárnap
Kedvenc operáim
10
kedvenc operám:
Wolfgang
Amadeus Mozart: Don Giovanni (Prága, 1787)
Richard
Wagner: Nibelung gyűrűje (Bayreuth, 1869-74)
Modeszt
Muszorgszkij: Borisz Godunov (Szentpétervár, 1874)
Georges
Bizet: Carmen (Párizs, 1875)
Giuseppe
Verdi: Rigoletto (Velence, 1851)
Szergej
Prokofiev: Háború és béke (Moszkva, 1944)
Giacomo
Puccini: Bohémélet (Torino, 1896)
Gaetano
Donizetti: Szerelmi bájital (Milano, 1832)
Gioacchino
Rossini: A sevillai borbély (Róma, 1816)
Vincenzo
Bellini: Norma (Milano, 1831)
10
operát írtam össze, de már is belátom, hogy ez túl kevés. Ahogy lesz időm,
készítek egy hosszabb listát, talán 20, de inkább 50 címmel…
Az ilyen összeállítások jelentősége erősen kétséges. Leginkább az lehet a hasznuk,
hogy vitákat gerjesztenek, egynéhány esetben meg felkeltik az érdeklődést. Ez
nem kevés.
De mi tagadás, élveztem, hogy elmerülhettem élményeim emlékébe.
Micsoda erő van ezekben az emlékekben!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)