2013. december 31., kedd

Életlopás

Sokan ismerik, ismerhetik azt a nap mint nap jelentkező rossz érzést, hogy nem érjük utol magunkat. Bosszankodunk, hogy erre nem maradt idő, sajnálkozunk, hogy arra sem jutott. Gyűlik az egyre kevésbé ledolgozható restancia, kimúlnak vissza nem hozható lehetőségek…
Talán nagyot markolunk az életből, és ezért keveset fogunk? Ágról-ágra ugráló őseinket bizonyára nem nyugtalanították a restanciahegyek. De ördögtől való-e, ha többet akarunk?
Ami megváltoztatta, emberré tette őseinket, az a munka, de főleg a munkamegosztás. Én művelem a földet, te gondozod az állatokat. Én vadászok, te szösz. A többet akarás és a többet tudás szédületes versenye szédületes fejlődést, szédületes gazdagságot, szédületes kényelmet – és idővel szédületes igazságtalanságot teremtett. Megjelent az efféle munkamegosztás is: te dolgozol, én pihenek. Te kínlódsz, én örömködök.
Nincs időm mindenre? Sebaj, az az ember majd felássa a földet helyettem, nekem. Vagy felsöpör, rendet rak, megfőz, ledolgozza  a restanciámat… És ha ez a megoldás így beválik, az lesz az én szolgám. Mert a földet jövőre is fel kell ásni. És egyébként is akadnak még feladatok…
Mennyi idő hiányzik nekem, hogy becsületes erőfeszítésekkel megtehessek mindent, amit szeretnék? Tíz perc? Egy óra? Ki tudja… De bizonyos vagyok, hogy ha ésszerűen szabályozom vágyaimat és becsületes erőfeszítéseket teszek, egyensúlyban tarthatom az időt és az erőt.
De mi van akkor, ha nagy a csábítás, hogy sokat akarjak, és hogy felejtsem el a becsületet meg a becsület által erőltetett erőfeszítéseket? Ha könnyű lecsípni egy másik és egy harmadik ember idejéből pár percet az én szolgálatomra? És ha egymillió ember idejéből egy-egy percet lecsípek?
A gazdagság életlopás.
A munkát megoszthatjuk, így mindenki jobban jár. De az életet nem!
Ahhoz, hogy harmóniában, boldogan élhessünk, utol kellene érni magunkat.


2013. december 21., szombat

Ne légy dugó! Légy szelep!

Az indulat a társadalomban olyan, mint a meleg az autó motorjában. Az élet folyton termeli a legkülönfélébb indulatokat. Termel haragot is, termel gyűlöletet is.
A civilizáció tragédiája az, hogy évezredek óta megtanultuk gerjeszteni és hasznosítani az indulatot, a haragot, a gyűlöletet is. Idővel ezt iparrá is tettük.
A náci gyűlöletgyárat sikerült szétrombolni, de a romokon egy jobb, gyűlöletmentes világot felépíteni nem sikerült. Nem sikerült ledobni magunkról a múlt, a gyűlöletkultúra terhes örökségét. Mindenki megtalálta a maga kisebb-nagyobb gyűlöletét. A gyűlölködők hadai új szövetségeket kötnek. Még a gyűlölet gyűlölői, sőt a gyűlölet áldozatai közül is sokan fertőződtek meg. Gyűlölet feszül gyűlöletnek.
Sokan vannak, akik viszont parancsolatnak, küldetésnek érzik a gyűlölet elfojtását a Földön.
Az erjedés elfojtásával készül a bor. Különösen a jó bor.
De ami jó a borkészítésnél, nem biztos, hogy jó a jobb világ építésében.
A becsületes elfojtó dugónak képzeli magát az üvegben, amelybe elzártatott a rossz szellem.
Ne tedd, becsületes testvér!
Ne légy dugó! Légy szelep!
Ne légy gát! Légy zsilip!
Szolgáld az igazságosságot! Az szüljön neked békét és szabadságot!
A fattyú szabadság elposványosítja a Földet a gyűlöletlidércek légiói számára.
Csak az igazságosság válthat meg minket. 

2013. december 2., hétfő

A parvis titka

Ki vitatná a navigációs sáv fontosságát? Mi tagadás, azok közül, aki felkeresik, avagy éppenséggel rátévednek a Változó Világra, sokan panaszkodnak a tájékozódás nehézségeire. Csóválni szoktam a fejemet: hát, ha a változó világon nem lehet eltévedni, akkor hol? Vajon mire számított ez a panaszkodó jámbor felfedező?
Jó, rendben, segítsünk embertársainkon, könnyítsük meg a tájékozódást. Nos, erre jó a weben egyre gyakrabban használt, lassan-lassan már szabvánnyá váló navigációs sáv. Ezt felső vízszintes menünek is nevezik (régi szóhasználattal: tartalomjegyzék).
Elhatároztam tehát, hogy készítek egy ilyet. De mi kerüljön fel rá? Egy hagyományos írásművel szemben egy sok oldalból álló internet „portál” nem bontható ennyire egyszerűen főfejezetekre, fejezetekre, alfejezetekre. Ezeket az oldalakat semmi nem rendezi valamilyen fizikai rendbe, mint ahogy a nyomdai kötés a papírlapokat. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy bármelyik oldal jelentheti egy fejezet vagy alfejezet elejét. A feladat bizony nagy szabadságot biztosít a szerkesztőnek, de el is vár valamilyen jó koncepciót. Szép alkotói feladat…
Egy triviális elem lóg ki a sorból, mi több, tolakodik első helyre: az úgynevezett Kezdő oldal.
Ez a triviálitás akasztott ki. Több időt kellett szentelnem ennek az obligát Kezdő oldalnak, mint a navigációs sáv összes többi elemének.
Ez jelen esetben nem csak egy oldal puszta átnevezését kívánta, hanem – lehetőleg – beemelését a Változó Világ sajátos koncepciójába. Lehetőleg, mert ezt semmi és senki nem kényszerítette. Csupán a hely szelleme…
És ez a szellem megszólalt, és egy igen szellemes megoldást sugallt. Így lett a Kezdő oldalból Parvis – Előtér az összes terekhez.
De mi ez a Parvis? Mi a Parvis – titka?
És mik ezek az összes terek?
Elmagyarázom.
Legközelebb, már későre jár…