2012. december 13., csütörtök

A történelem társadalma


A múlt és a jövő erőforrás is.
Nekünk, embereknek nem csak múltunk és jövőnk, hanem történelmünk van. Az élet szüntelen és tudatot jobbítása történelem. A történelem több a világ örök változásainál. A világban a fény uralkodik, a történelemben szellem. A fény megvilágít. A szellem nem elégszik meg a megvilágítással, hanem értelmet kutat, kérdez, elemez, behatol minden dolog mélyére. A szellem az eseményből tapasztalatot, a szükségletből lehetőséget, a mozgásból értéket teremt. Számot vett a múlttal, tervezi a jövőt. Mindig. Szabadon.
Így az ember a múlt tapasztalataiból és a jövő lehetőségeiből új, hatalmas erőt nyer a történelem folytatásához.
A folytonos számvetésnek és a tervezésnek más-más időhorizontot szabnak feladataink. Korszakváltó világunk fő kérdései annyira súlyosak, hogy kötelesek vagyunk most olyan messzire visszatekinteni, és olyan messzire előre pillantani, ahogy csak lehetséges.


2012. szeptember 22., szombat

Az írás kínja-gyönyörűsége


Van, aki szóban, van, aki írásban ontja, és ontja gondolatait. Van, aki megszenved gondolatalkotásával, mint a tyúk a tojásával, a nő a szüléssel, de ami világra pottyan belőle, elevenség. Brutális jelképe ennek a teremtő folyamatnak, ennek az alkotó csodának az, ahogy Pallasz Athéné teljes vértezetben kipattan Zeusz fejéből. 

2012. szeptember 20., csütörtök

Íróiskola


Változó Világ Íróiskolája féléves kurzus, amely segít elsajátítani az írás mesterségét, elméletben és gyakorlatban, segít íróvá válni.
Egyéni foglalkozás, rugalmas tanrend. Vidékiek részére távoktatási lehetőség, személyes konzultációkkal.
A kurzus alatt meg is kell írni egy munkát. Az iskola sikeres elvégzését így nem csak egy oklevél, hanem az elkészült mű megjelentetése is tanúsítja.
Az Íróiskola díja 100 000 forint, de kérhető az ezt részben vagy egészében megtérítő ösztöndíj is.


2012. augusztus 28., kedd

A könyv


A könyvek – eddig – egészen rendkívüli szerepet játszottak a civilizáció kialakulásában, életében és fejlődésében.
Minden élő szervezet csakis a rendelkezésére álló tudás alapján képes reagálni, vagyis létezni, élni. Minél fejlettebb egy szervezet, annál több tudással rendelkezik, és minél több tudással rendelkezik, annál komolyabb feladat ezt a tudást hatékonyan tárolni. Az élőlény által tárolt tudás (ebbe értelemszerűen tartozik az élményanyaga, tapasztalata) emlékezetnek is nevezzük. Ezt az élőlények saját szervezetén belül tárolják, jellemzően az agyukban.
Az élőlények mindig valamilyen fajhoz tartoznak, és ennek nem csupán szab keretet, hogy csak a fajhoz tartozó másik egyeddel képesek szaporodni, hanem az a döntő képesség is, hogy bizonyos kommunikáció révén átadhatják egymásnak, végső soron közössé tehetik tudásukat. Így az evolició során az élő világban a tudás már közösségi. Csakhogy ez a közösségi tudás közvetlenül a faj egyedeinek agyában tárolódik.
Az első élőlény, amely képessé vált a tudását speciális „tudástároló”-ban tárolni, az ember. Ez a tudás-tároló pedig a könyv.
A beszéd, amely már hangzásilag és fogalmilag tagolttá vált, valóban forradalmasította az emberi faj kommunikációját, de az igazi forradalom az írás kialakulása. És itt már szinte másodlagos ennek jelentősége a kommunikáció további fejlődése szempontjából. Az igazi, sorsdöntő jelentősége az, hogy az írás lehetővé tette a tudás tárolását az emberi fejen kívül, agyagtáblákon, papiruszon, könyvben.
A fejlődés – figyelembe véve, hogy az ember egy-néhány évmillió óta eszközt és tüzet használó értelmes lény, szédületessé vált a Bronzkorban, aminek hatalmas diadala és jelképe az Alexandriai könyvtár.
A Vaskorban pedig a könyv már hétköznapi eszközzé vált, és az emberek aligha foglalkoztak a könyv terjedésében rejlő szinte transzcendens folyamattal: az emberiség közös emlékezetének fokozódó-terebélyesedő tárgyiasulása. Mert valójában minden könyv egy eleven – és bizonyos értelemben örök életű – emberi agydarabka. A Földet elborító könyvmennyiség pedig a fizikai földkéreg fizikai antropomorfizálása…
És ekkor életünkben berobban az internet, és a teljes földkéreg elektronikus antropomorfizálása indult el. Bárhol is állsz, otthon, városod főterén, metróban, repülőn, bárhol, bármikor kezedben van az emberiség teljes tudása.
De vigyázz, ember! Meg kell tanulnod tudni!
Ha nem tanulsz meg tudni, hiába lesz kezedben az emberiség teljes tudása. Az a majom maradsz, amely sok millió évvel ezelőtt voltál.

A könyvek világa


2012. augusztus 14., kedd

bk, mint bronzkor


Az időszámítás összetett rendszer. Egyes elemeivel naponta találkozunk, például úgy, hogy "nevén" nevezzük azt az évet, amelyben "vagyunk", vagy valamely másik, közeli évet. Ritkábban, de elkerülhetetlenül találkozunk az időszámítás más elemeivel, és ilyenkor komoly gondban érezzük magunkat.
Olvassuk Arisztotelész életrajzát. Közismert tény, hogy az időszámításunkat megelőző éveket visszafelé számozzuk, így nem csodálkozunk, hogy Arisztotelész neve után azt látjuk: (394-322). Már zavaróbb, amikor a szövegben ilyen mondathoz jutunk: "Az i. e. 335-322 közötti tizenhárom év alkotja Arisztotelész második athéni korszakát (az első 367-től 347-ig tartott), amelynek hírtelenül vége szakadt, miután 348-ban a makedónok elfoglalták a közeli Olünthoszt."
Ezen a szerencsétlen hagyományon egyszerű és logikus módon változtathatunk. Az elmúlt évezredeket elrendezhetjük időszámítási korokban (érákban), a kényelem és a könnyű számolás érdekében 2000 éves szakaszokra bontva, amelyeket belül az évek számozása a megszokott, természetes módon 1-től 2000-ig tart.
Az időszámításunkat megelőző kétezer évet elnevezhetjük bronzkornak, és ezt bk rövidítéssel jelölhetjük.
A bronzkor rövid krónikája
Ebben a felfogásban és írásmódban így festene a bronzkor krónikája:
10 bk – Egyiptomban I. Amenemhat megalapítja a XII. dinasztiát. Kezdetét veszi a Középbirodalom kora.
171 bk – Az amurrú származású Ibbi-Szín dinasztiát alapít Babilonban. Az Óbabiloni Birodalom kezdete.
209 bk – Hammurapi lett az Óbabiloni Birodalom királya.
373 bk – Kitör Théra vulkánja, hatalmas pusztítást okozva Krétán is.
406 bk – A hettiták megdöntik a babiloni birodalmat.
551 bk – Mükénéi vezérek foglalják el a szantorini vulkánkitörés okozta pusztulástól meggyengült krétai államot.
654 bk – IV. Amenhotep (Ehnaton) halála után Tutanhamon lesz a fáraó, később eltörli az Amarna–reformot.
729 bk – A zsidók kivonulnak Egyiptomból és Kánaánba vándorolnak.
817. április 24. bk – Elesik Trója.
976 bk – Az 1401 óta fennálló Sang-dinasztia bukása Kínában, a Csou dinasztia alapítása.
1060 bk – Görög gyarmatvárosok létesülnek Kis-Ázsiában.
1187 bk – A föníciaiak folytatják kolóniák létesítését a Földközi tenger partjain, megalapítják többek között Karthágót.
1225 bk – Az első olümpiai játékok.
1238. június 15. bk – napfogyatkozás Asszíriában.
1248 bk – Róma alapítása.
1333 bk – A szkíta törzsek jelennek meg Kelet-Európa sztyeppéin, egészen a Kárpát-medencéig.
1486 bk – Perszepoliszt elkezdik építeni.
1511 bk – A marathóni csata.
1601 bk – Véget ér az olmékok civilizációja, amit 1500 körül hoztak létre a mai Mexikó területén.
1783 bk – Elkezdődik a Második Pún háború.
1855 bk – Karthágó lerombolása.
1928 bk – Kitör Spartacus rabszolgafelkelése.


2012. április 14., szombat

Vivere non est necesse


Az emberiség egyik legnagyobb igazságát a régi rómaiak fogalmazták meg szépen, tömören: Navigare necesse est, vivere non est necesse.
Sokan sokféleképpen próbálkoztak ennek fordításával saját nyelvükre, észjárásukra, különféle értelmezésekkel. Ma talán legjobban így fogalmazhatjuk az üzenetet: Változni muszáj, létezni nem.
Sokat ez nekünk, embereknek mond, akiknél látszólag ketté válik változás és létezés. A létezés a biztonságot, a kényelmet jelenti, a változás a kockázatot, az erőfeszítést. A változástól való félelem még arra is kaphatóvá tesz minket, hogy kétségbe vonjuk a változás létezését: „Semmi új a nap alatt.” És persze legkevésbé változik maga az ember. Ahogy ez a kegyetlen iráni közmondás tanítja: „Ha akarod, hidd, hogy a hegyek találkoznak, de azt ne hidd, hogy az ember megváltozik!”
Hát hogy ne változna az ember. Nézd meg 5 éves gyerekként, aztán 15 éves fiatalként. Felismered ebben az 55 éves emberben? És – ha megéri – ebben a 85 éves aggastyánban? Igen, ez a változás általában lassú. Ma ugyanolyan az emberünk, mint tegnap, és 24 óra mégis egy örökkévalóság.
De mi van az életszakaszok látványos változásai és a hétköznapok látszólagos változatlansága között? Igen, a látványosság és a látszólagosság között van az, amiről a nagy mesemondó a rókával mondatja el a nagy titkot: „Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Mi lehet lényegesebb az ember számára, mint az emberi fejlődés, amelyen át kell mennie? Ezt a rendeltetést még nem értjük meg világosan, se okos beszéd, se világos példák nem könnyítik meg megértését. Pedig itt van, a tudomány és a technika által immár jól felfedve a magzat élete: egy csodálatos fejlődés. Szigorú követelményekkel mért, sorsdöntő fejlődés.
Sokan úgy érzik, ha tanuló éveinkben megszereztük a nekünk való tudást, beléphetünk az életbe. Ott pedig az igazi belső változás ritka és esetleges. Azt elismerjük, hogy az okos ember „holtig” tanul, de a tanulás nem feltétlenül igazi belső változás. Azt elismerjük, hogy a „tanultakat” rugalmasan, tehát változó módon kell alkalmazni, de a rugalmasság nem feltétlenül igazi belső változás.
És amit a legszélesebb körben elismerünk: a személyiség nem változik. Nem változik az ember egy élete során. Nem változik az emberiség egy történelme során. Ki tudja miért, erről akart meggyőződni Woland is Bulgakov A mester és Margarita regényében, összecsődítve a moszkvaiakat a fekete-mágia előadására.
Mi tagadás, saját magunk vagy mások megváltoztatása az egyik legnehezebb dolog. Nevelni, és nevelődni: ez minden mesterség és minden művészet legnemesebbikje.
Senki és semmi nem mindenható, a nevelés sem az. Van helyzet, amikor tehetetlen eszköz, de van helyzet, amikor csodákra képes. Jobbá tenni valakit sokszor nehezebb, mint arrébb tolni egy hegynyi sziklát. De ha ez a szikla gurul, akkor ügyesen meg lehet változtatni mozgásirányát.
Minden ember egy guruló szikla. Az élet gurítja, és esélyeket ad.
Nevelj, és nevelődj!
Necesse est!

2012. március 3., szombat

Emberhit és fikciók

Jellemző a vallásokra egy saját mitológia fenntartása. Ez a mitológia általában tartalmazza a vallás által tisztelt istenek és isteni lények ismertetését, a világ és az ember keletkezésének történetét, a vallás nevezetes személyiségeinek cselekedeteit, egyéb különféle csodák leírását. Eközben a vallás nem foglalkozik azzal, hogy ezt a mitológiát a történelemtudomány, a fizika, más tudományok, végső soron a józan ész hitelesíti-e. Bizonyos esetekben ezt elvárja (például a vallásalapítók életével kapcsolatban), más esetekben visszavonul egy védhetőnek vélt ezoterikus pozícióba, amelyben fölényesen háríthatja a párbeszédet a tudományokkal.
Az Emberhit nem tart igényt ilyen vallási fikciókra. Az Emberhit jogosnak és fontosnak tartja az ember igényét, hogy a hit többet mondjon, mint amire a tudás adott pillanatban képes. De az Emberhit azt vallja, hogy ez a többlet nem lehet ezoterikus fikció, hanem a tudás, a változó és gyarapodó tudás megértéséből következő gondolat. Egy tiszta, egyszerű gondolat. Egy olyan tiszta, egyszerű gondolat, amely elpusztulna a dogma vértezetében.
Az Emberhit tiszteletben tartja a többi vallás mitológiáit. Azokat az emberi kultúra részének tartja, amelyet fontos ismerni és őrizni. Még ennél is fontosabbnak tartja az Emberhit a kultúra egészét, minden művészi fikcióival egyetemben. Az Emberhit elismeri a szabad művészetek felsőbbségét abban, hogy jobban, szebben mondják ki a keresett többletet. Mindenki mást és másképpen képes megfogalmazni. Egy aranyszájú nagyszülő meséje is, Homérosz eposza is közvetíti a nagy üzenetet.
Aki viszont azt vállalja, hogy a szellem világába igyekvő ember számára a tudás végső többletét fogalmazza meg, köteles felelősséggel és bátorsággal megbirkózni a régi fikciókkal.
Nem lehet bölcs tanítóként egyengetni egy fiatalember szellemi fejlődését, és közben fenntartani benne azt a gyermeki hitet, hogy egy angyalka hozza neki az ajándékot a fenyőfa alá.
Az emberiség a gyermeki szent együgyűségből a felelős felnőttkor felé igyekszik. Tartozunk neki az egyszerű igazságok kimondásával.
Ostobaság, ha azt mondjuk a kamaszadó gyermeknek, hogy angyalka pedig nincsen.
Az egyszerű igazság inkább ez: „Szeretlek, fiam, ezért én szoktam a fenyőfa alá tenni az ajándékokat. De olyan szép volt ez a mese az angyalkáról. Amikor én is gyermek voltam, én is szerettem. És még most is szeretem, és újra és újra keresem a könyvekben. Amíg keresed, minden szép dolog megmarad számodra. Olvass! Olvass! Olvass!”
Hasonlóképpen az Emberhit a felnőtté váló emberiség számára kimondja az egyszerű igazságokat, a fikciókat pedig meghagyja a szent és szabad művészeteknek.

2012. február 18., szombat

A szavak

A szavaknak legyen súlyuk!
A szavaknak van súlyuk. Van hosszuk. Van számuk. Van erejük. Van ritmusuk. Van történetük.
A szavak szépek. Kedvesek. Zengők. Patetikusak.
A szavak kerítők. Árulók. Tanítók.
A szavak simogatnak. Sebeznek. Gyógyítanak. Csiklandoznak. Üzennek. Ködösítenek. Maradnak. Elszállnak.
Szó szót követ. Szóáradat. Pusztába kiáltott szó.
Szókincs. Szótár. Szómágia.
A szavaknak legyen értelmük!



* * *